... Többször írtam a csoportban sok emléket megosztottam. Soha nem voltam nem lehettem igazi pápai. Mégis számtalan emlék fűződik az ott töltött éveimhez. Talán megbocsájtjátok nekem, hogy néhány gondolattal zárjam, mit elkezdtem de befejezni soha nem lehet, csak abba hagyni!
… Aztán én lettem a lufi fújó, ki álomvilágot képzelt, benne a vélt valóság, a törhetetlen múlt, rózsaszín álmok, nevek történések és a rettegés, hogy szúró tekinteted nehogy idő előtt kipukkassza. Valami azt súgja ne szállj ki, mégis úgy érzem elmondtam elmeséltem mindazt, mit unokáimnak is tehettem. Mi számomra szép volt, emlék, megosztani élvezet. Jó volt érezni mögötte emberi érzéseket, megértést, együttérzést, azonosulást, mert sokszor, bizony már csak erre van szükségünk lehetőségünk! Köszönöm!
Talán, át
tudtam adni valamit, nekem mit jelentett, az a másfél két év, adott Pápa, és
mit adhat az emlékezés. Jó volt Veletek, de már nincs helyem a csoportban, önző
voltam és vagyok, mit látok és érzékelek, a mai világról szól, ahhoz már semmi
közöm...
Kik voltak meghaltak, vagy élik öreg napjaikat, ahogy halnak halványodnak megélt valós napjaim. Csupán a sok-sok emlék, mi
halhatatlan!
.jpg)
Újra átutazó vendég lehetek egy világban, ahol életem meghatározó része kezdődött, hol álmom képzeletem megvalósult. Láthatod, néha elég néhány nap, egy pillanat, hogy emlékeid megoszthasd, aztán nyugtázd, ezt akartam, mert szerelmi életem onnan indult, gyermekeim unokáim világa belőle fakadt, amit elmondani soha nem tudok, de akarom, hogy érezzék ahogy én érzek, míg élek!...
