Feleségem élete és munkássága

Feleségem élete és munkássága

Gyermekeinknek a legszebb szó, anya, apa. Unokáimnak, mama, papa, a legkönnyebben kimondható szó.

Mikor anyát megismertem, katona voltam. Olyan szeleburdi, aki keresi a jövőt. Barátok barátnők, fiatalkori bulik. Aztán a fejem lágya benőtt, gondolni kellett a jövőre. Nehéz volt, szabad fiatal évek, főiskola, gondtalan élet.

Vívódtam magamban, hogy lehet szakítani a múlttal. Merész dologra szántam magam. Felégetni a múltat, újat kezdeni. Mindenkinek megírtam, vége, szép volt, új életet kezdek.  Jöttek a levelek, küldd vissza a fényképem, minden emléket.

Egyetlen ember volt, aki azt mondta, a múlttal szakíthatsz, de a barátaiddal nem. Nekem Ő akkor barátom volt, nem érintettem kezét, de megérintettem lelkét.

Mikor Csaszi barátom azt mondta, jönnek a lányok a győri főiskoláról, ki kell menni a pályaudvarra. Kerítés bérletet váltottunk, tekertünk a város felé, de arra nem számítottunk, hogy őrnagyunk ott pecázik. Ide madárkáink, hova-hova, ledermedtünk. Vissza, jelentkezzenek az ütinél, aztán majd eldől a sorsuk. 

Nekem érthetetlen volt, hiszen katonai postásként bármikor kimehettem a városba, de nem a kerítésen keresztül. Végül kitekertem a főúton, legális engedéllyel és vártam a lányokat. Gyönyörűek voltak, menjünk a „kazamacskába”. Gitta visszahúzódó volt, keveset beszélt, de szemei igézők voltak. Később derült ki, hogy szakított korábbi barátjával. Nekem is voltak emlékeim, amik még bennem éltek. Derűs hangulatban voltunk, Kati izgult a barátjáért, vajon mennyi időre zárják be. Emlékszem, egy gyufás dobozt forgattam kezemben, és nem akartam semmire sem gondolni.

Telt, múlt az idő. Bandi kuncogva mondta, Gitta megőrzött egy gyufásdobozt, amit a szíve mellett őriz. Nevetett és biztatott, van remény. Tudod, láttam pizsamában, közölte vidám, huncut mosolyával! Elképzeltem, és talán akkor kezdtem megszeretni. 

A legközelebbi találkozáskor, hazakísérten a várkerten keresztül. Ekkor fogtam meg először a kezét. Szemérmesen egy puszit kaptam elválásunkkor.

Háborgó szívemben helyet kapott, tiszta szépsége, alázatottsága.

Egyik szombat reggel, amikor a városba mentem, hozzá vitt az utam.  Becsengettem, a mama nyitott ajtót, álmos szemekkel. Férfias zavaromban közöltem, a Gittát szeretném látni, mert engem valószínű bezárnak. A katonákat Pápán nemigen szerették, a mama zavarában berohant, és közölte, egy katona van itt, aki látni akar. Gitta kitámolygott, és először váltottunk csókot. Ez volt az a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy szeretem. Láttam a pizsamájában, ahogy Bandi lefestette. Tibor elbújt az ágyába, mert mi öleltük egymást.

Aztán leszereltem, vissza Veszprémbe, munkásszálló, rengeteg élmény, de az igazi szerelem hiánya.

Ő levelezőként folytatta tanulmányit. B.almádiba költözött, vigyázta a dédit. A dédit, aki a mindenünk volt. Szólás papa elvesztette feleségét, aki méhen kívüli terhességben meghalt. Nehezen tudta feldolgozni, de újra nősült, megfogant a Gitta. A dédinek unokája lett, szeretett lánya elvesztése után is. Imádta, dédelgette.

A kedvenc és félve őrzött rosenthali kávés csészében kapott kávét. Dédi őrt állt, hiszen még nem volt biztos, hogy befogadnak családjukban. Féltette, őrizte, imádta szerelmünk.

Az ágyunkat szélesítettük, hogy jobban elférjünk. Ez nem tarthatott sokáig, a papa feltette a nagy kérdést. Fiam, biztos, hogy akarod ezt a hisztis, akaratos leányt? Én akartam!...

A dédi ágya felett lógott egy kép. Mindig csodáltam, talán a lányára emlékeztetett. Fiam, ha meghalok ez a tiétek lesz. (Éder Gyula, Vénusz puttókkal.) Bennem ez az emlék maradt, és a végtelen szeretete.

Gyakran megjelentem, a kertet újjá varázsoltam, boldog voltam, szerettem, szerettek, és azt tehettem, ami kedvemre volt…

Folytatás...