Egy nyugdíjas naplójából

Egy nyugdíjas naplójából...

Ma egy kicsit kedvesebb, bár nem mindenki számára tetszetős, emlékemet osztom meg veletek. Tudjátok, olyanok vagytok számomra, mint jó barátok, akikkel, akár bográcsozás közben megoszthatom élményeim, nagyokat nevetünk, és halkan emlékezünk. Ha a vírus miatt ez is tilos lesz, szomorú leszek, mert számomra Ti vagytok, akár tetszik, akár nem…

Bezárva csak gondolkodunk, ránk törnek emlékeink, és ha nem oszthatod meg senkivel, oszt meg hát mindenkivel…

Bár olvashatnék Rólad többet. Tudhatnám ki lettél, ki vagy, miért élsz, vagy úgy gondolod, privát szféra. A Te döntésed. Nem az számít, ki voltál, kivagy, a lényeg, kivé lettél! 

Eljegyzésünkkor anyu, kis fekete cicákat hozott Gittának. Ölelgette, becézgette, több szeretetet kapott, mint én.

Mikor Szabadságpusztára költöztünk, én is élhettem a hobbimnak. Minta kertem volt, mérnöki pontossággal tervezett ágyások, anyának gyönyörű virágok. A kisállatokat mindig szerettük. Aztán sok-sok cicánk lett, szomszédaink nem nagy örömére. Volt, amikor kilencet számoltam, persze a kicsikkel együtt. Mindnek külön neve volt. Szaffi, Berci, Maci, Kitti… 

A természetes szelekciót elfogadtuk, elsirattuk, mert elütötték, megmérgezték, eltűnt

Egyik alkalommal, gyermekeim szoba ablaka alatt találtuk egyik kedvencünket fej nélkül. Másnap megjött a feje. Iszonyatos elkeseredés, harag támadt bennem. Mindenki gyanús volt, megrengett bizalmam az emberekben. Ki képes ilyen tettre, a mai napig nem derült ki. Lehet egy kis állatot nem szeretni, de brutálisan megölni, az durva.

Kaptunk egy fajtiszta, rövid szőrű kék brit cicát. Születtek kis cicái, olyan vegyesen. Már megint sokan voltak. Elajándékoztuk őket, nem maradt egy sem, akit nevelhetett volna. A szívünk szakadt meg, mert jó anya volt, és egyedüli kedvenc, ő élvezhette velünk a benn létet. Hetekig nem láttuk, aztán egyik alkalommal, az autó gumiabroncsokból kaparászás hallatszott. Félve nyúltam a hang irányába, akármi is lehetett volna, de egy kis szőrös szürke cicát találtam. Anya boldog volt, mert olyan volt, mint az elveszettnek hitt kedvencünk. Lopott valahol nekünk egy kis utódot. Féltette, nevelte, aztán végleg eltűnt.

Maci öntörvényű volt, csak akkor lehetett simogatni, ha ő akarta. Karmai élesek, félelmetesek, de nem eléggé, egy kutya átharapta a gerincét. Vemhes volt, de nem tudta megszülni kicsinyeit. Orvoshoz vittük, megműtötte és elkötötte. Kettő picit megmentett, ujjaival simogatta meztelen testüket. Papírzsepibe csomagoltuk, úgy hoztuk haza. Tudott szoptatni, hamar rendbe jött.

14 éves lett, már nehezen mozgott, féltünk, hogy megmérgezték. Egyik este bejött, lefeküdt anya lábához, és csak nézett nagy szemeivel. Akkor láttam először könnycseppet egy macska szemében.  Ő meg csak simogatta, becézte, és elkeseredve várt. Én nem bírtam, elaludtam. Reggel anya könnyes szemekkel közölte, hogy éjfél után végleg elaludt.

Azt mondta nem akar több kisállatot, nem akarja, hogy valamelyik előbb menjen el, mint Ő.

Hozzánk szegődött, egy kis fekete kandúr. Lopva adtam neki enni. Nem akart elmenni. Anyát kísérte, dorombolt, körmeit behúzva, hogy véletlenül se sértse meg. Mérgesen közölte, nem akarom, dobd át a szomszédba. Mielőtt megtehettem volna, rohant utánam. Apa, ha minket választott, hát maradjon. Ragaszkodó, kedves kis társ lett, de a lakásba nem jöhetett be. Tudomásul vette, megállt a küszöbön és csak lesett befele.

Kormi, ha tehette, anya ölébe kucorodott, ott érezte jól magát. Mikor anya állapota romlott, kevés jutott a simogatásból. Az ablak alatt feküdt a díványon, a cica az ablakból figyelte. Utolsó nap a résnyire nyitott ajtón beosont, felágaskodott anyához, de már nem kapott simogatást, sarkon fordult, és eltűnt.

Anya elment. Mondtam fiaimnak, nem csak Ő, a Kormi is elhagyott. Hiába raktam ki a vacsoráját, nem láttam. A kaja eltűnt, és egyre több cica jelent meg a kertemben.  Nekem mindegy volt, hogy ki cicája eszi meg. Aztán két hónap múlva megjelent. Erős testű kandúr lett, csak a hangja volt a régi. Újra ragaszkodik, már csak hozzám, ugyanúgy bekucorodik az ölembe és hangosan dorombol…Tudod, hányszor van, hogy az égre nézek, azt mondom,  jaj anya… Álmaiban ott van, teljes valóságban, óvatosan nyúlok felé, hogy megérintsem, de semmi, és Ő csak mosolyog...