… Álmaim mint mindig furcsák, talán megmagyarázhatatlanok, de ez rendkívüli.
Nemzetünk, Földünk halottjai földbe kerültek, az enyészetévé váltak,
lelkük szívünkben őrzendők. Feltárt sírok, több ezeréves csontok, maradványok
tanúskodtak létükről, a kor is meghatározó lehetett, és semmi más. Balzsamozott
vagy nem, sokáig nem számított. Attila hol vagy, talán nem is fontos, tudjuk az anyaföldben, éltünk, nemzetünkért. Temetőnk kertjében a névtelen katona, tudjuk magyar volt, vajon lelke hol nyugszik, nagybátyám, ki igaz magyarként halt a hamis hazáért, de magyar földben nyugszik, már nem számít. Az a drága vér, mi áztatta magyar hon mezőit, mind kárba vész? Hogy Erdély, a felvidékünk kapui merre lehettek, csupán fájó emlékezés. Idegenbe szakadt hazánk fiai kik mindig magyarnak vallottátok magatokat, halál utatokon égbe kiáltatok, én magyarnak születtem, más földjén éltem, de magyarként halok. Sarjatok magyarnak ébrednek. Ha szívük dobban, élhettetek, igaz magyarként, talán van remény... Mert mindig volt remény, volt valami, ami nem törhet meg magyart, sanyarú sors menekülés, egy jobb jövő reménye, soha nem magadért, a családodért. Élhetted boldog napjaid, de a magyar föld, mindig visszavár, befogad. Nyelved tán botladozik, de magyarnak lenni jó az élet végtelenségéig.
Létem a jövőből tért vissza. Felfedezések, leletek maradt emlékek a múltból, mind nagyon régiek, de valami változott. Az elmúlt időszak(kok) nem mutatnak ereklyéket, nem mutatnak semmit létünkről, kultúránkról, bőr színünkről, vallási hova tartozásunkról, mint valami törölt világ. Kaphatsz egy kitűzőt, rajta fénykép az ifjú világból, született és meghalt feliratokkal, vagy egy chipet testedben, a start gombot megnyomva videót életedről, delete, mert így gondoltad. Aztán láttam gépeket, amelyek testeket őrölnek péppé, fogsorok tűntek el nyomtalanul, nem a költséges hamvasztás légszennyezést okozva, a Föld kihasználatlan termő része temetőként funkcionálva. Napelemekkel, megújult energiával működtetve. Némi vegyszerrel keverve, komposztálódtak, hamar visszaadva az életerőt a növényeknek, fáknak. Melege éltet adó fázó testeknek, csipegető madaraknak, rovaroknak. Láttam újra zöldellő mezőket, sóhajtozó fákat, és a kánaánt mindenkinek. Nem volt tiltott gyümölcs, nem volt más, csak az élet, feltételek nélkül. Megszűnt a vallás, az évezredek óta fennálló, embereket becsapó, mégis éltet adó varázslat.
Hit nélkül élni lehetetlen. Már csak a lelkek ereje figyelte őrizete emléküket, megszűnt a kegyelet, minden természetessé vált, ez lett az élet rendje és a leomlott falak tövében soha nem keresték a múltat. Lásd az örök zöld természetet, a mi Földünk, a mi bolygónk adta lehetőségeket, ha nincs más, hát ezt adhatjuk! Élni a jövőben, mindez fantazmagória, a magyar nyelv egyszerűbb, éld a mát, táplálkozz a múltból és reméld a jobb jövőt!
Tudom lehet morbid, lehet nem elfogadható, megbotránkoztató, értékítéletünk elfogadhatatlan utópiája, de az álmaid nem te irányítod. "A tökéletesnek képzelt társadalmi rend vagy ország, ahol mindenki teljes békében és jólétben él, és minden a lehető legjobb. Az általános jóléten alapuló társadalom az emberi természet miatt utópia. Egy megvalósíthatatlan elképzelés, terv vagy elgondolás. Az örökmozgó megvalósítása a fizikai univerzum törvényei között egy utópia. A csillagközi űrutazás is egy utópia, a technika jelenlegi fejlettsége szerint megvalósíthatatlan"
Akkor én honnan jöttem, mit láthattam érezhettem, hiszen a szívem dobban, az emlékek nem múltak, a szeretet a fájdalom megmaradtak, érzéseim a létem megkérdőjelezhető? Akarok élni a bizonytalan mában, elfelejtve a jövőt, mert a hit, remény, szeretet, több mint a bizonytalan jövő! A múltat feledni képtelenség, a jelenben élni százszor szebb…
Unokáim gyermekeim hangja, papa szeretlek, sokáig szerethesselek, lehetnek a jövő, vagy csak az én a valós időm. Szemem kinyitva nem akarok tovább látni, csak a "szembesíthetetlennek" tűnő messzeségig...
Lehetnek álmok, éltem megvalósítói, de elmém szabad, és a szabad akarat szárnyal, mindenek fölött...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése