Történések, valódi események, szólások mondások...

... Nagyszüleim boldog magyarok voltak. Ahogy kis gyermekként láttam, nem keseregtek nem szűkölködtek. Legyen a pipába dohány, asztalon étel ital, ágyban friss széna, kemencében parázs, jusson mindig mindenkinek, aki csak betévedt, de fenséges étel lakoma, ha gyermekeik unokáik, dédunokáik jöttek. A kútban mindig friss víz, az istállóban tejelő tehén, az udvaron kapirgáló, mindig kukorékoló kakas, kis csibék libák, kacsák, szaporodó nyuszikák. És a kasza sarló a kapa mindig legyen éles és elérhető! Nem volt intrika, szomszéd, koma, sógor nász egyre ment. Csak egyet viseltek nehezen, ha finánc a hatóság emberei jöttek. Azt vallották élni és élni hagyni! ...

 ...Valamikor régen nagyapám udvarában megjelentek, valami hatósági emberek. Éppen gabonát csépeltek hatalmas cséphadaróval. Nagyapám oda sem hederített, viszont fia felfigyelt az idegen személyekre. Bosszúsan mondta, " üsd fiam üssed!" Több se kellett az idegeneknek, menekültek az udvarból...

Mikor lóden kabátos agitátor személyek jöttek, derekukon pisztoly, szüleim mindig megvédtek, nem engedtétek, hogy gyermekeikből traktoros váljon. Hitték, hogy többre vagyunk képesek, a tanulási vágy a tenni akarás volt erősségünk. Tudom, soha nem csalódtak, hiszen jó emberré váltunk, amit álmodtak. Nincs erő akarat, mit egy szülő akarhat gyermekének, és megvalósíthat. Büszke szülőként haltak, mert vágyuk teljesült, többek lettünk, mint remélték, és mindezt Nekik köszönhetjük...  

Alkalmi jókívánságok. Ha lekéstél a köszöntésről, sebaj, hiszen 365 napig érvényes! 

A fiúk soha sem sírnak. Ha mégis, akkor kapsz egy pofont, hogy tudd, miért is sírsz! ...  

Mikor már nagyobbacska fiúk lettünk, apám szexuális nevelése abban merült ki. "Vigyázatok, lyuk-lyuk, csak darázs ne legyen benne".

Aki másnak szimirdics, megbérdesi a konfordás! Soha nem értettem, de éreztem tartalmi lényegét... 

Anyu fánkot, vagy szilvás gombócot készített. Az unokák, gyerekek akár a szomszéd kislányok sorban álltak, hogy megkóstolják. Apu huncutan figyelmeztette őket, " aztán kettőt egyél, hogy cicieid egyformán nőjenek!"...

Nagyapám a szőlőhegyen kapálgatott. Iskolások jöttek éppen kirándultak. Hangosan kiabálva köszöntötték, mire ő felegyenesedett, lesétált a hűvös pincéhez és borral kínálta a jövevényeket. A tanár úr viccesen kérdezte, " Imre bácsi engem miért nem kínál meg? Fiam, ahány kapavágást tettél, annyi pohár bor illet!" ...

Hajdanán soha nem volt béke az alszeg és a főszeg között. Apám udvarolni járt anyámhoz, aki a főszeg felső csücskében lakott. Hazafelé minden kaput megzörgetett réz fokosával, a kutyák veszettül ugattak. Fél falu felfigyelt, na a Tasner Jóska boldogságtól részegülten megy haza! ...

Régen a disznóvágást megelőzte egy hajnalig tartó buli. Véletlen vagy így alakult? Apu és a sógor bizony enyhén illuminált állapotban kezdte életét venni egy malacnak. Szegény koca rémülten hallgatta a kántálást, "Kettecskén, az élet édes álom kettecskén..." Volt mikor adtak egy esélyt és elengedték. Csak azt nem vették észre, mind elszánt ifjú én megragadtam a hátsó lábát és elengedni nem tudtam, nem akartam. Végig szekerezte velem a kertet, lógtam és repültem, mint a zászló...

Mikor még kicsik voltunk, a disznóölés tabu volt. Mikor már pörzsölték és a bontó asztalra került kimehettünk. Arra biztattak dugjunk a fenekébe kukorica tusát. Azóta sem értem miért, de mindig megtettük. A karajnál a bőrkét megvágták, sóval hintették és a dédi megkóstolta a nyers bőrkét... A dédi volt a vér keverő. Apuék befogták a frissen szúrt sebet, amikor dédi megjelent elengedték és vértől úszott tetőtől talpig. Mosoly jókedv és nem bosszúság!... 

Belet pucolni rémálom volt. Kanna számra hordtuk a vizet ők öblögették, hatalmas teknőben kotorták, tisztították. A kati könyökére vigyázzatok. Csak akkor értettem meg, mikor már megtöltötték és füstre helyezték, a legfinomabb disznósajt rejlett benne... Disznó belet fújtunk, olyan volt mint a lufi. Kiugrott a vizes tálból és lebegett előttünk, aztán hurka kolbász került bele. Mindig jöttek cigányok, érezték, hogy disznó ölés történt. Apró rajkók ölükben kérték, csak a kati könyökét, vagy valami apróságot. Mindig jutott nekik is, anyu nem tudom hogy csinálta, de boldog mosollyal távoztak...

Aput meghívta a Somogyi koma böllérnek. Nem értettem, ebben a faluban mindenki rokon, koma? Akkor is volt valami delirium állapot, és egy hatalmas koca. Kicsalogatták az ólból, de őkegyelme nem akart meghalni. Hatalmas robajjal átszakította óla ajtaját és a hegynek vette az irányt. Apu mint szilaj rodeós hátára pattant két fülét markában tartva meglovagolta. Aztán elmúlt a lendület, vissza disznó ólba. Apu két lábát az ólnak támasztotta és itt volt a koca élete vége...

Egyszer anyu átküldött a szomszédba valamiért. Frissen sült palacsinta illata lengedezett. Megnyaltam ajkam és büszkén mondtam, " Ilyet az én anyukám is tud sütni". Eszembe jutott intő szava, ha valamit jó szívvel kínálnak fogadd el. "Kóstold meg, talán finomabb!" Nem bírtam ellenállni a csábító ajánlatnak. Már a harmadik ízes palacsintát ettem, elmesélte, mitől kopaszok az emberek. Az egyszerű ember lánya palacsintát sütött. Nem kínálták, de nagyon kívánta. Egy óvatlan pillanatban kalapjába rejtett néhányat a tűzforróból. Gyere kóstold meg, de már késő volt. Sercegett a fejbőre, eszeveszetten menekült...

Az anyák napja számunkra mindig kiemelkedő esemény volt. Hetekkel előtte készültünk a meglepetésre. Ügyetlen kis kezünkkel vörös bársonyból szívecskét készítettünk. Kitömtük vattával, ellesett mozdulatokkal körbe varrtuk. Hogy le ne bukjunk anyám köntösének zsebébe rejtettük. Tudtuk ritkán veszi fel. Mit ad Isten előző este felvette. Körbe ugráltuk, talán sikerül kimenteni féltve őrzött kincsünk. Miben mesterkéltek, mit rejtegettek? Feltűnt izgalmunk, és a titok már nem volt meglepetés. Fátyolos szemmel magához ölelt, mint kotlóstyúk csibéit. Zokogtunk, kis butuskák, hát nem tudjátok, hogy minden nap anyák napja van és köszönöm... 

Nagyapám, mikor már tehetetlen öreg volt, jászolba fektették a marhák közé. Az istálló melege tartotta benne a lelket. Elviselhetetlen pisi szaga elnyomta élete lényegét. Sétálni még mindig tudott. Kampós botjával végig sétálta Mindszentkálla rögös útjait. Az előszobában pihent kényelmetlen székeinken. Nem sokat beszélt inkább magába roskadva nézte a kocka köveket és szívta elengedhetetlen pipáját. Néha ölébe kucorodtunk, ilyenkor szemében a keserűséget boldogság vette át. Aztán jött a hír,  Jézus jászolban született, nagyapám ott halt meg. Az asztal terítő alatt megtaláltuk személyi igazolványát és száz forintot. Ez volt számunkra élete utolsó üzenete...   

A történeteknek soha nincs vége, némelyek feledésbe merülnek, de míg élünk bennünk élnek. Ne sajnáld megosztani szeretteiddel, egy esti mese egy borozgatós este attól lesz szép, hogy emlékezel, néha igaznak vélt, vagy hamis vallomás, de Tőled a Te szádból minden igaznak tűnik...

Számtalan történet, mi csak akkor bukkan elő mikor még együtt lehetünk, mindenki elmeséli mire emlékezik, mi volt számára a legszebb a felejthetetlen. Ez a nagy család titka, élni a jelenben, őrizni titkokat és emlékezni a múltra...