Mosolyra derül arcod, de ezt kívánom!
... Forró nyár volt, izzadtan gurultunk pincénkhez, ami már a miénk volt. Egy álom, amire mindig vágytam. Szüleim birtokai köröttem, közbe ékelődve az enyém, a miénk. Egyben oszthatatlan birtok, aminek neve hamisnak tűnik, mert nem birtoklás az egységesítés volt a cél, ahogy apám elképzelte.
Kellemes hűvös, amint a bűvös örökölt zárat kinyitottam. Öreg hordók illata, már üresen is ínycsiklandók. Pelék háborítatlan birodalma szűnt meg egy csapásra. Mindenütt pókhálók, sötétség és a remény fénye. Feleségem mosolygott, fiaim szörnyülködtek, lelkem mégis az egekben járt, egy vágy teljesült.
Feljebb merészkedtünk, hogy lássuk, mi is amiért lelkesedek? Gyalog tőkék, mint a katonák mosolyogtak rám. Végelláthatatlan sorban, de rendezetten, ahogy elvártam. A szomszédból a Keszler Józsi bácsi integetett. Üdv a birtokon, arca derűs volt és biztató. Átevickéltünk a dzsundbujon, és a pince árnyékába ültetett. Kezében lopóban aranysárga bor, és hatalmas poharak. Féltem, hogy csak a nejemet kínálja, én meg ihatok ahány kapavágást tettem. Torkom annyira kiszáradt, hogy elsőként nyúltam a gyöngyöző pohárért. Mosolyogva Gittának nyújtotta. Soha nem éreztem ennyire finomnak a garami bort.
Egy valamire megtanított, a hegy törvényére. Három a magyar igazság, három pohár a vigazság, a szomorúság, a megnyugvás a dombok lágy ölén… Tudom minden szó, másként értelmezhető, ahogy azóta tán másként, de szavak nélkül is létezett a három igazság a hegy igazsága. És volt a mosolya, a bölcs emberé, tekintete, mely soha nem felejthető.
Része voltam álmaim birodalmának, a káli medence rejtett szépségeinek, már nem csak fiatalságom ábrándja, tulajdonosként részeként…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése