Volt, van, valaha lehet?...

 ... A legkisebb az igazmondó, szavait még nem ismerheted, de lelke a tiéd is, szemei neked mesélnek, talán csak te értheted, és ő, kit ma féltve ölelsz, kezed szorítva megy veled az ismeretlenbe, mert bízik benned, élete, talán függ tőled is, érzelmeidtől... Furcsa dolgok látomások, értelmetlen próbálkozások. Mikor fiatal voltam, olyan kibontakozó pillangó poronty, csak ismerkedtem az élettel, az érzelmekkel. Verseket írtam, hol lángoló, hol a mélabús életről. Soha nem tudtam valaha célba érnek-e, de reméltem a való világon túl létezőt, ahol elég a gondolat. Aztán vágyakoztam a testi érintésre, az ölelésre, még mindig szavak nélkül. Mikor a szerelem hálójába kerültem, minden összekuszálódott, nem tudtam különbséget tenni testi vágy, érzelem nélküli szerelem vagy csupán jó érzésű találkozás. Hány szívet ronthattam meg, mert más voltam, mást gondoltam. Talán húsvét volt, talán a végtelennek tűnő kert végi mindszentkállai mező. Talán a szűk választék, a nem ismert világ, de sok-sok szépség, mit környezetem adhatott. A szépség mindig annyi, mit megismersz világodból. Nekem a káli medence volt mi sokáig a mai napig elvarázsolt...Piros tojást hajítottam társaimmal minél messzebbre, remélve valaki megtalálja. Lábam a mocsárba süllyedt. Mozdulni sem tudtam, csak karom volt az enyém amit légbe emeltem és vélt ölelésre kényszerítettem. Távolban egy sziluett, azt hittem angyal, mert a fényesség a szépség vakított. Lassan közelített, már vélni láttam arcát, de érinteni nem tudtam. Mosoly az arcán valakire emlékeztetett, de soha nem tudtam kié. Talán anyám, ki szépség volt saját világában, nekem a legszebb, a legjobb, talán valami szépség, mit még nem ismerhetek. Létét homály fedi, mint ahogy létezett-e, vagy csupán szép álom volt, mi gyakran ma is megjelenik, hiszen csak alakja volt, nem volt igaz arca, nem volt lelke. Lehetett vágy homályosult formája, vagy elfeledett beteljesületlen vágy, csak Istenem tudja. Csak lebegett a föld felett és kacér mosollyal távozott. Öreg korom emlékei újra éledhetnek? Újra átélhetem a tiszta szépséget, amit álmaim elém tárnak, ami talán szép álom volt akkor is. A test az érzelem a múltból is táplálkozik, ahogy és amikor lelked kívánja. Az egyedüllét a magány a legjobb hajtóerő, megláthatsz olyat, mit akkor reméltél, átéltél, vagy csak hittél, hogy láthatod tapasztalhatod. Mikor lelked az örök fiatalságot sugallja, tested mond nemet, mert az idő nem állt meg, megviselte csontjaid, izmaid, de a lelked soha. Ha néha táncra perdülsz, lelked sugallja, hogy képes vagy rá és valaki biztat, aztán megálljt parancsol. Azt hiszed szemed fénye, ékes szólásod  még mindig elragadó, és szomorúan tapasztalod mindez, csupán ábránd. Az élet eljárt feletted, nincs más, mint emlékeid a boldog fiatalságod, és megélt napjaid, hol gyermekeid, unokáid boldog pillanatai mik még mindig éltetnek. Legyen bár vihar, túlélhetetlennek tűnő idő, Ők ott vannak, ahogy mi is ott voltunk, ez az örök élet velejárója, mottója. Azt hiszed életed ott kezdődött, mikor megszülettél, és ott ér véget, mikor meghaltál? Nem, voltál álom, akarat, aki a szépség a jóság megtestesítője, anyád-apád álma, kik a halálról nem is álmodtak. Éltél kezdetben, ahogy képzelték és saját akaratodból, de általuk átitatott cselekvési kényszerrel. Sok mindent megőriztél, hiszen tiszta lelkük nem kívánt elképzelhetetlent. Elképzelni sem tudtam, mi a halál, hiszen életre születtem. De megtapasztaltam, láttam apám hamuszürke arcát, mozdulatlan testét és arca szögletében a mosolyt, ami nekünk szólt. Mert nincs vége, gyászos pillanat, de veletek mindörökké! A feltámadás soha nem izgatott, velük együtt élni egy elképzelhetetlen világban, talán kihívás. Hogy rátok találjak, együtt érezzük az öröklétet, meghaladja racionális elmém de a remény ott van, él. Talán szüleim halála, talán a mindennapi ébrenlétem bizonyítja, hogy érdemes élni, hogy minden nap hoz reményt, találkozást, élményt, örömteli táncot. Talán a legkisebb unokám, ki még nem érti e világot, de ujjai szorítása biztat, hogy van mit még mesélnem, valakinek, aki az én vérem és Neki is kijár... Sokszor nem kívánod, hogy lelked kapuját kinyítsák, máskor meg csiki-csukit játszol, mert szükségét érzed, hogy kapudon kívül is láthass, láthassanak...



Történések, valódi események, szólások mondások...

... Nagyszüleim boldog magyarok voltak. Ahogy kis gyermekként láttam, nem keseregtek nem szűkölködtek. Legyen a pipába dohány, asztalon étel...