... Estefelé minden idilli volt. A kanapén ültünk én sorozatomat néztem, ő meg szundított, valamely testrészével hozzám érve. Aztán jött a villany oltás. Megszűnt a testi kapcsolat. Gondoltam tovább folytatja álmát, de nem. Mikor már elszenderedtem, talán első álmomat élveztem, hangos vonyítás, tútolás, kutya sírás hasított elmémbe. Dühömben kirohantam, hiszen tudtam hangos hangom nem érzékeli. Már bőven éjjeli tizenegy lehetett. Kültéri lámpákat felkapcsoltam, talán az esti séta hiányzik. A kapuhoz rohant, balra-jobbra tekintett, de nem volt autó, nem a Tiétek, ami megjelenhetett volna. Cigim parázsa lassan elfogyott, magamra húzott melegítőm, már hűvösnek tűnt. Mélyen a szemébe néztem, alvás, éjszaka! Nem, minden ismétlődött. Talán fél a sötéttől, só lámpám felkapcsoltam, meztelen lábam már zsibbadt a tehetetlenségemtől. Aztán eszembe jutott unokám. Külön szobában az ő ágyában akart aludni. Hüpögés, halk siránkozás, „apát akarom!”. Gyere a papa ágyába. Nem kellett sok, még ébren figyeltem, ahogy lélegzik, éreztem teste melegét. Aztán megszólalt, a saját ágyamban akarok aludni. A reggel csodás volt, nem emlékezett semmire. Feladtam minden erőfeszítésem, beparancsoltam szobámba, szemében alázat, bennem fáradtság. Az ajtót becsuktam, dunsztban az éjjeli meleggel. Felugrott éjjeli menedékhelyet keresett, hol kívül, hol bent volt a jobb. Leugrott ágyamról, hallottam a halk koppanásokat, amint az ajtóhoz ért. Még érzékeltem, kezem bundájára tettem, és elaludtam. Reggel amint fordultam, szőrös bundájában éreztem arcom, csiklandó volt és mégis nyugtató. Talán egy hajnali levegőt szívtunk, talán horkolásunk a szívünk dobbanása is egy volt? Nem akartam felkelni, de tekintetében ott volt a vágy szaladni, érezni a napot, pisilni kakilni. Tudod a nap nem mindig ott kel és nyugszik, mikor várod. Egész nap kanapémon pihen, álmatlan éjszakáját alussza, haragudni mégsem tudok. Gondos órám jelezte, nyugodt éjszakám volt, benne mély alvás minimális, REM alvás ami fontos maximális. Aztán elment, éjszakám nyugtalan volt, megébredtem minden neszre, forgolódtam, mert az emlék bennem élt. Ilyen az élet, annyi de annyi élmény kavarog fejedben, napok kellenek, hogy tisztuljon, és felüti fejét a vágy a hiány, hogy újra élhessem. Spirituális létem megengedi, hogy másként gondolkodjak, éljek a végeredmény mégis ugyan az...
