... Talán mindig mástól várom az elismerést vigaszszóként. Nehéz elmondani, feldolgozni, mi napjaimban történik. Nem tragikus, sőt felemelő.
Már évek óta terveztük, hogy lakásom köré térkövet kellene lerakni. Kevesebb
gond, a fűnyíró is csak keretek közt mozoghat. Úgy gondoltam, az anyagi nem
számít, fél millió a térkő és ennyi a munkadíj.
Fiam mondta, apa ennyiért én is lerakom. Nagy felbuzdulás, térkő a
kertemben, szegélyek több raklapnyi. Hatalmas KCR-es autók hozták, lavíroztak, de
berakták a két fügefám közé. Az idő múlt és fogyott a türelmem. Amint a tavasz engedte
elkezdte lerakni. Középről indult, mérnöki pontossággal megtervezve. Segíteni
nem tudtam és ma sem tudok, az erőm véges, hamar elfáradok és egy székről
nézem, ahogy tüsténkedik. Eszembe jut mindig egyedül dolgozott, a felső szintet
tervezte és sok-sok év munkájával a saját ízlése belátása szerint építette. Nem
lakhatta sokáig, mert az élet tovább szólította. Kisebb fiam már a készt
élvezte, lakta míg Ő is elköltözött. Misztikus világ volt, barátnőjét álmában
idegenek látogatták, ágya végében valaki megjelent, nem szólt csak tudatta itt
van. Kiadtuk albérletbe, a misztikum megszűnt, azért az ajtót mindig kettőre
zárta. Aztán ő is elköltözött, ahogy anya is.
Nem kívántam újra kiadni, meghagytam, ha fiaim unokáim jönnek, legyen egy cigifüst mentes kuckó, ahol nyaralhatnak, pihenhetnek. Az anyagi nem számít ma már tudom, hogy számít. Bankszámlámon a megtakarítás csökken. Apa kiért is, miért is? Élvezd hátralévő életed könnyíts éld az életed. Ne legyenek anyagi gondjaid, ha kell segítünk. Vegyél meg mindent, amit szemed-szád kíván, hiszen kiérdemelted! Az anyagi tényleg nem számít, a gyermeki szeretet több, mint mi anyagiakban mérhető.
Már itt a nyár, rekkenő hőség, a térkő már a hátsó bejárómnál is lerakva, most a garázs előtti rész következik. Persze nem tudom megállni, vésőkalapáccsal küszködök, töröm a betont, aztán megpihenek. Hiába mondják apa ne! Nehéz tudomásul venni, hogy megöregedtem. Még mindig cselekvő képes akarok lenni. Ránk esteledett, fiam mára ennyi, csak egy kólával kínálhattam, ha eszembe jutott. Verejtékes homlokán arcán a biztatás, holnap jövök és folytatjuk. A királyi többes, Ő dolgozik én a székemen ülő boldog apa. A térkő közé homokot varázsolok simogatom, söprögetem ezt még tehetem állva lassú mozdulatokkal, de mindig akad hézag újra vissza, talán így jobb lesz. Aztán nyugtával dicsérd a napot elszenderülök.
Egyik fiam távol, lelki támaszt, erőt ad. Másik fiam tettekben bizonyít, néha erőn felül, de lelkiségben velem, hárman együtt. Mert Valaki fentről figyel és nyugtázza mi jó és szép nekem. Kívánom legyen részetek szeretetben, mert a gyermeki szeretet felülmúlhatatlan. Amit szülőként adni tudtunk, azt az élet meghálálja tettekben életerőben!
Aztán múltak a napok, fiam újra megjelent, apa folytatjuk! Anikó is eljött, játszó ruhába öltözött és tolta a fullig töltött talicskát, hol murvával, hol térkővel. Fiam keze alá dolgoztunk, csak simogatta a murvát és rakta a térköveket. Törékeny testét kémleltem, boldog mosoly arcán, bírom! Velős pirítóst hoztak, hogy a vacsira sem legyen gondom. Évek óta nem ettem ilyen finomat. Igaz csak felét tudtam megenni, de mikor elmentek a plusz egyet is megettem.
Érdekes egyedül jobban bírom. A szegély köveket egyedül vágtam, egész délelőtt míg a gyomrom be nem szólított. A garázs előtti rész majdnem kész. A kitermelt törmelékkel tele földet átrostáltam, több talicska és rézsűt építettem, ahogy megálmodtam. Hengereztem egyengettem, persze a hengert a bokámra húztam. Újabb sérülés, de sebaj elmúlik. Kánikula ide, vagy sehova, vastagon behintettem fűmaggal, persze előtte a hengerelt földet bőven beáztattam. Komposztált földemmel betakartam, és újabb hengerezés, az elodált zsinórt lecseréltem, mert a jó munka eredménye néha a részleteken múlik!
Elégedetten jöttem be, mert már az UV sugárzás is veszélyes volt. Igaz, a reggelit az ebédet elfelejtettem, de a fagyiban van húsleves, kiolvasztom és valamivel tuningolom. Aztán mégis ledőltem. Olyan szép álmodni azt hinni minden a valóság, azt hinni, mi agyadban megjelent talán rögzül papír formában, vagy számítógépeid sorai közt, de a valóság más. Elfelejtett pillanatok öröme, pedig ott volt, létezett.
Söprögettem a finom murvát, hogy köveim közé beüljön, jött a szembe szomszéd Laci barátom. Gyere adok salföldi szürke homokot, az való a térkövek közé. Hónapokkal ezelőtt mondtam gyere vigyél tavirózsa töveket kerti tavadba, nekem már túl sok. Hálálkodott, kérdezte mivel tartozik, akkor azt gondoltam önzetlenül adom. Ma Ő adott önzetlenül, mert látta szükségét! Az önzetlenség fogalma nálam már remeg, adni és elfogadni külön fogalom, de érezni mi mögötte áll, a jó érzés, a megbecsülés talán nincs magyar szó, csak a köszönöm!
Még a kapubejáróm hátra van. Nincs elvárás, nincs türelmetlen kérdés kérés. Ahogy a többi ez is elkészül. Lehet értelmetlen kapavágás, mert cselekvő énem erre sarkall, de ígérem erőm alatt teszem, mert tudom az életem fontosabb, mint a kertem a kapum az udvarom!... Tudod az étel nem is fontos, a terv amit teljesítettél, az önbecsülés, képes voltam vagyok...
