Életem csodálatos ritka pillanatai...

Tegnap egész nap hullott a hó. Azt mondják a télapó akkor jön, mikor hull a hó. Itt felejtette puttonyát, még üres. Nos nem is itt felejtette, azt mondta kérte adjam át én, hiszen nagyon elfoglalt.

Azt mondta még nem írtatok levelet, igaz ez? Mit rakjon zsákotokba? Lassan töltögeti olyat is rak bele, amit nem kértetek. Bele sem mertem nézni, vajon mit rejthetnek a zsákocskák? 

Azt mondta legyen meglepetés, és még a karácsonyi ajándékotok is bele férjen. Hű-ha, ilyen még nem fordult elő! Vajon szenet, virgácsot kinek küldött? Remélem jók voltatok, szófogadók, szerető testvérek! 

Furcsa érzés, de Morci cicám a szekrény mögött dekkol, hiába hívogatom, talán ott tölti éjszakáját, míg Csavi papa fekhelyét bitorolja.

Talán kevés a szép szó, nem értek cica nyelven, mit kellene mondanom, hogy előbújjon? Csavival megbeszéltem, de ő sem értette mitől félek. Már nem tudom a lakásban van-e, vagy talált egy rést, mikor menekülhetett. Csavi olyan, mint egy kis ördög, öt percenként kikéretőzik, hangos a környék kutyaugatásától. Rohangál bóklászik a hóban élvezi a szabadságot. Papa az orrát sem dugja ki, vastag bundája védi a hidegtől. Tegnap este vacsorája után kirámolta a kukát. Nagyon mérges voltam, hangosan szidtam, a nappaliban hanyatt feküdt, várta, hogy dorgáljam. Farka csóvált a szemembe nézett, mintha bánta volna mit tett. Persze, hogy nem tudtam bántani, magamhoz öleltem és szent volt a béke. Talán az jutott eszembe, mikor kicsi voltam és anya kergetett az asztal körül, nagy főzőkanál kezében, szemében harag. Meztelen seggem odatartottam, üss anya, szememben könnyek, nem a félelem a megbánás könnyei. A félresikerült huncutságot nem lehetett könnyekre váltani. Az első suhintásnál a főzőkanál elakadt a székben, darabokra tört. A haragot felváltotta a nevetés, hangos kacagás. Ajkáról olyan ritka volt és őszinte. Magához ölelt és pongyolájával törölte könnyeim és szeretett. Egyszer a papunk is kergetett a padok közt hittan órán. Azt mertem kérdezni, akkor mi az igazság, a majmoktól, vagy Istentől származunk? Haragja, te hitetlen, nem ért utol, mert reverendája a padban felakadt és szakadt. És boldogan szaladtam udvaron át anyámhoz, ahol ölelés várt. 

Azt mondják a te gondatlanságod, hiszen ha a kuka fedelét lezárod, elő sem fordulhat. Mikor a villanyoltás volt, sokáig hallottam körmei kopogását, aztán csend lett. Hajnalban, mikor még a nap sem kelt fel, de fény szűrődött szobámba, lelógó kezem nyalogatta. Elfordultam, még élvezni akartam ágyam melegét, csak egy órácskát, amikor már nem az álomvilág, a megérdemelt lustaság dominál. Lefeküdt a szőnyegre ágyam előtt. Mikor fordultam reményt keltettem benne. Nem bírtam tovább, az ajtó elé szaladt, ki a szabadba. Míg kávémat kortyolgattam önfeledten rohangált. 

Nem tudom létezhet-e boldogság, csak másfél napra kaptam, de emlékezett mindenre, mi rövid ittléte alatt történhetett. Ha nem ő Morci cicám, ilyen az egyedüllét. Ha vendéged érkezik elkötelezettnek érzed magad, kiszolgálni, de csak beszélgetni is nehéz, várod a pillanatot, hogy elmenjen. Emberi állati együttérzés, miben különbözik? Van, mikor a sok is kevés, és van mikor a kevés is elég. Öregségedre a szabad élet fogalma megváltozhat. Virágokat átültetni, beszélni velük szabadság, nem kérdeznek nem mormolják a felületes álszent szavakat, de értenek. Életet adni növénynek, fának virágnak igazi boldogság. 

Persze az életnek számtalan dimenziója van. Mikor melyiket éled, rajtad áll. Az egyiktől elfáradsz a másiktól feltöltött leszel. A szimbiózis, együtt élni természettel, családoddal barátokkal szeretteiddel, a környezeteddel. A boldogság forrása benned rejlik, mit adsz, mit kapsz, mit elfogadsz...