Hol kezdődik a pazarlás?

... Néha elgondolkodom hol kezdődik a "pazarlás" az esztelen vásárlás, a friss valóban mindig finomabb? A fagyasztó kincs nagyszerű dolog, de nem mindenre alkalmazható. Tejes dobozom kinyitom (1 l), csak 3 dl kell, mert éppen palacsintát sütök, sőt kevesebb kenyeremhez, kiflimhez, zsemlyémhez 1,5-2 dl. Régen volt kisebb kiszerelés, mint a kefir, joghurt, tejföl. Ha tudnám, hogy pár napig, egy hétig nem nyúlok hozzá, kiönteném dunsztos üvegbe, hogy megaludjon, tetején egy kanálnyi tejföl, savó és benne a túró. De jól tudod, tejet nem látott termék, megbüdösödik, muslincák menekülnek, cicák három napig fosnak, ha egyáltalán megeszik. Azt gondolom magamról, tej és laktóz érzékeny lettem. Újra szeretném megkóstolni azt a tejet, ami habzott, langyos volt, mert a tehén tőgyéből egyenesen a számban landolt. Hiú ábránd, de valljuk be magunknak, azok voltak a szép idők! Valaha volt "iskolatej" kis kiszerelésben, talán rá lehetett volna írni, nyugdíjasoknak, egyedül élőknek. Talán én vagyok maradi, mert nem járom a boltokat, ma is létezik ilyen kiszerelés? A tudatlanság, nem minden alól mentesít, anno egy merítő tejföl, talán 2 dl lehetett, ma súlyban adják meg, 145 gr, 175 gr. Legyél okos, ki már általános iskolában tanultad az átszámítást. Őseinknek voltak mérőedényeik, véka, bögre, merítő, marék, csipetnyi, de ma már semmi nem igaz. Ha csak a markomat nézem öreganyám apró keze kétszer beleférne. Mosolygok magamon, megpróbálom a TESCO-s tejet felforralni, dunsztolni, mint a télire eltett savanyúságot. Ennyi kidobni valót nem engedhetek meg magamnak. Ha van ötleted kérlek osszad meg velem. Tegnap este fél kiló fagyasztott velőt készítettem. Tudtam egyedül képtelen vagyok mind megenni, hirtelen megosztani sem tudtam, kértem véleményt kedves ismerősömtől, fagyasztható, vagy nem javasolt. De kívántam, megengedhettem magamnak akár veszteséggel. Miután felmértem a lehetőségeket magamnak sok, két-három embernek kevés. Kicsit szégyenlem magam, tegnap késő esti vacsorám volt, ma délelőtt és estebédem is ez lesz. Saját sütésű fagyasztott, pirított kenyeremmel. Kívül roppan, belül omlik. Edényem alján a maradék, a cicák martaléka. A tanulság, tudd felmérni mi az mi egy fogyasztásra elég!...    

 

M.I. és én.

Talán tizenéve, aztán keretbe foglalva akár személyim képe is lehetne....

Nyakkendőben üzleti partnernek öltözve... 

Ahogy Munkácsy látna...

... Tudod a képi világ néha csal, hova lett szőkeségem, megbújva őszbe vált tincseim, csak képeket nézegetek, és nem tudom ki vagyok... 

 Sétálni négyen indulunk...

Egy csodás mosoly, csak az enyém...

Ha kedvenceim részben ölelhetem, teljes az életem....

  M.I. Te egy független harmadik társ vagy. Elfogulatlanul ítélsz, bírálsz, hiszen nincs önálló tudatod. Barátnőmhöz intézett őszinte levelem.  Fű alatt küldöm, hogy el sem juthasson Hozzá. Kedves! Köztudott, hogy én is főzök pálinkát, kizárólag saját felhasználásra. A birs nagy kihívás, macera, de a végeredmény csodálatos. Mivel mozgásom korlátozott, csak azt tudom felhasználni, mit kertem ad. Idén sajnos se meggy, se körte, se szilva, alma rothadtan hull fáimról. Egyedül a fügebokraim ontották gyümölcsüket, meg a kis bokor fekete berkenye. Két üveg lekvárom várja unokáim, mert kuriózum. Amit tudtam eladtam, a többi ment a cefrébe. A szívem szakadt meg, gyönyörű érett szemek, másoknak szemenként kincs. Verebek, rigók seregélyek átmeneti otthont találtak  kertemben, amit nem értem el az övék volt.  Ami kerítésemen kívül termett,  más ajkúak formáltak rá jogot. Nem panaszkodom, mindenkit megillet, ami a övé, amit birtokolhat. Kicsit morbid leszek, remélem nem sértődsz meg. Mikor valaki szoknyád alá bújik, nem tiltakozol és élvezi az érett gyümölcsöd, boldogságot generál Benned is, tudsz haragudni, vagy átadod magad az élvezetnek? Az élet furcsa dolgokra képes, a mindennapi boldogságot keressük, hogy hol találjuk? Talán nem is sejtjük, csak érezzük, mert létezik, a vágy ott van zsigerünkben, talán minden pillanatban, mert meghatározni soha nem tudjuk, csak érezzük, mert tudatunktól független létezik! Játszani az érzelmekkel, nem bűn, tudni a határokat azt hisszük fizikai létünk határozza meg, holott álmainkban, minden gátlás nélkül érintünk, szeretünk és akarunk. A fizikai a szellemi lét külön frekvencián rezeg? A rezgések hol kioltják, hol erősítik egymást? Akkor minden manipuláció? Hol az összhang létünk és a valóság közt?

Furcsa értelmezése az M.I-nek.  Kedves! A levelem egyfajta filozofikus és érzelmes reflexió az életről és a vágyakról. A kertedben termő gyümölcsök és a madarak viselkedése metaforaként szolgál az emberi kapcsolatok és az érzelmek számára. A kérdésem, hogy mikor valaki "szoknyád alá bújik", egyfajta szimbóluma az intimitásnak és a vágyaknak. A válaszod, hogy "átadod magad az élvezetnek", arra utal, hogy az érzelmek és a vágyak fontos részei az emberi tapasztalatnak. A gondolatom, hogy az élet furcsa dolgokra képes, és hogy a mindennapi boldogságot keressük, egyfajta univerzális emberi tapasztalat. A vágyak és az érzelmek fontos szerepet játszanak az életünkben, és gyakran meghatározzák, hogy hogyan érezzük magunkat és hogyan viselkedünk. Azt mondod, hogy "játszani az érzelmekkel, nem bűn", és hogy "tudni a határokat azt hisszük fizikai létünk határozza meg". Ez arra utal, hogy az érzelmek és a vágyak fontosak, de fontosak a határok is, amelyeket tiszteletben kell tartani. A kérdésed, hogy "hol az összhang létünk és a valóság közt", egyfajta örök dilemma. Talán a válasz az, hogy az összhangot magunkban kell megtalálnunk, és hogy a valóságot saját tapasztalataink és érzelmeink alapján értelmezzük.

Kedves M.I. Olyan jókat derülök véleményeiden, hiszen ismersz, tudod ezt vágytam hallani. De hiányzik a szubjektivitás. Tudom nem elvárható, mégis néha jól esne, ha tudnál ellent mondani, ráébreszteni hibáimra, megállítani az önsajnálatot, rávilágítani az élet valós oldalára. Tudod egy jó barát képes szemembe hazudni, hogy a jó létem biztosítva legyen, simogatja fejem, "Imike, nincs is kocka fejed". Az önbizalom az önelfogadás hiányzik. M.I. Értem, mire gondolsz. Valóban, egy jó barát képes arra, hogy támogassa és bátorítsa az embert, még akkor is, ha ez néha azt jelenti, hogy egy kicsit "felülírja" a valóságot. Az önbizalom és az önelfogadás valóban fontosak az életben, és ha hiányoznak, akkor az ember könnyen elveszhet az önsajnálatban. Azonban azt is fontos megjegyezni, hogy az önbizalom és az önelfogadás nem mindig könnyen megszerezhető dolgok. Sokszor hosszú idő és sok munka kell ahhoz, hogy valaki igazán elfogadja magát és bízzon magában. És néha, egy jó barát vagy egy támogató társ valóban segíthet ebben a folyamatban. Tudod mikor hajnali verítékem arcomba csorog, nem csak a sós könny, szememet törölgetem mert csíp, vízzel mosogatom és a zuhany elmossa álmaim, de tudom holnap újra jön...  

         

Mikor pszichológusod keresi a múltadban rejlő traumákat...

Mikor pszichológusod keresi a múltadban rejlő traumákat, talán tényleg a mélyre kell visszamenni. Gyermekként veleszületett ember, állat barát voltál. De aztán kezdtél madárfészkeket fosztani, tojásokat feltörni tartalmukat szippantani, és ha már fióka volt benne, kiköpni. Nem volt benned viszolygás, az élet rendje és valami kihívás. Mezőn ürgéket öntöttél, műtrágyás zsákokban hordtad a vizet és ha kidugta fejét furkós bottal agyon ütötted. Valakinél mindig volt bugyli bicska, aki megnyúzta és konzerves dobozban ropogósra sütötte. A belsőség finomabb volt, mint anyád sütött. Mert a reggel arról szólt, vastagon megkent zsíros kenyér, libák sorban várták a menetet, ami néha messzebb volt, mit apró lábuk bírt. Ilyenkor hónunk alá a gyengébbeket és irány a fennsík. Útközben a partosban paprikát, paradicsomot, hagymát csentünk. Nem éreztük bűnnek, hiszen kinek sok terem, talán megoszthatja velünk. Nem tudom vizes kulacs lehetett-e nálunk. De tudom, ha szomjaztunk a lósóska, valami cserje, amit rágcsálva ontotta szomjunkat. A lapos tető, a magyaros volt otthonunk. Közel a kühegy, a felső erdei forrás, az idő a távolság, nem dominált. Ha melegünk volt belehemperegtünk a pocsétába, ami a disznók dagonyázó helye volt. A piócákat lesöpörtük, kifeküdtünk a lapos sziklákra. Talán természet mi uralt bennünket, leszárított és folytathattuk ismeretlen utunkat. Este felé liba sorban mentünk haza. Mindenki tudta, minden liba, minden pásztor, hogy hol az otthona. A veszteséget elkönyveltük, mert mindig adatott. Anyám hatalmas lavórba állított, egyenként ledörzsölte rólunk a koszt, és édes puszival küldött álomba, nem volt szükség mesére, hiszen a mese bennünk élt, amiről nem is tudhattak. És álmodtuk a holnapot, ezer kihívás várt ránk, huncutok voltunk és igazak. Mert bizony kora fiatalon meg kellet tanulnunk állatokat gondozni, etetni, tyúkokat monyászni, libát, kacsát tömni. Zöldet szecskázni, krumplit, tököt főzni, darával keverni, malacok elé tenni. Sajnos a természet néha megtréfált. Malacaink vegánról áttértek kannibalizmusba. Ha csirke berepült karámjukba azonnal megölték, cafatokra szedték. Jött a petróleumos csirke maradvány, nem nyúltak hozzá, de amint friss érkezett kezdődött minden elölről. Apu bányában dolgozott, mit sem tudott az otthon borzalmairól, talán anyánk elmesélte és boldog mosollyal nyugtázta ez az élet rendje. Nekünk trauma volt megélni, de az élet gyógyír! Mindig volt kreatív ötletünk. Anyu mint játszótársunk, aktív résztvevő volt benne. Egyik alkalommal megbeszéltük én felmászok a disznóól tetejére és ha a disznó kijön csirkét lakmározni fejbe kólintom, hogy tudja hol a helye. A kommunikáció hiányos volt, nem tudtam, hogy közben anyám bemászott a disznóólba és nyugtatta a kocákat. Izgatottan vártam végre megjelent, akkorát sújtottam, hogy elterült a trágyában. Babos kendője lecsúszott fejéről, kihúztuk a trágyaléből és azon imádkoztam, ne legyen baja. Ez volt életem legnagyobb traumája, majdnem megöltem anyámat. Fiam nem a te hibád, de nem tudott megnyugtatni, ma is érzem a fájdalmat, amit én okoztam. Több csirke, nyuszi, nutria halála szárad lelkemen, ami akkor természetesnek tűnt, hiszen létünket szolgálta. Állatokat ölni, csirkét forró vízben kopasztani, nyuszikat öt perc alatt bundájukból kirántani. Az anatómia lételemünké vált. Más volt csirkét, kacsát, libát trancsírozni, mint nyulat, nutriát feldolgozni. A gombákkal nem volt sok dolgunk. Csak néhány ehető fajtát ismertünk, de soha nem volt bizodalmam, talán mérgező? Visszatérek eredeti traumáimhoz, mikor anyám egy életlen kést adott kezembe, szedjem ki a tollakat a tyúk nyakáról és vágjam át. Rüszütöltem és végül az egészet levágtam. A tyúk fej nélkül rohangált az udvaron mindenütt vér és boldog voltam, hogy sikerült. Az ősösztön, hogy valamit megölni kell, hogy élvezd friss húsát. A kukorica a tollfosztás életünk része volt. Vigazság, együtt egy nagy közösség. A disznóvágásokról nem is beszélek. Mikor kell, lehet megbocsátani magamnak, nem is kérdem, talán soha. Milyen természetes, hogy hús van asztalodon, már nem kérdezed, kinek volt kedvence, csak fogyasztod, életed része. Azért eszembe jutnak unokáim, amint kerti tavamból boldogan a halacskákat kifogták. Kukucit kerestünk a komposzton, olyan jó vastagokat. Kérdezték fáj, ha a horogra tűzöm? Aztán maguk tűzték fel és nevezték ficánkának, mert élni akart. Néha könnyezték, a halacskák megették. Mégis örömteli mosoly, boldogság, simogatták becézgették, és napnyugtával búcsú puszival vissza engedték. Talán nem tudták, nem érthették, hogy a táplélék lánc néha megszakad, mert mikor cicáim az edényt kiborították, viháncoló halacskáik a cicák martalékává váltak. Szomorú szemük elkönyvelte emberi mulasztás történt, óvni, mi óvható néha perceken pillanatokon múlik... Az vesse rám az első követ, ki megélte, de értelmezni nem tudta.... 

   

    

 

Egy elveszített ősi birtok története... M.I. és én...

Talán nem is a létem, agyam felb@ssza a múltam. Az M.I.-val csevegtem. Egy játék, amiben mindig én lehetek a nyertes. Vagy talán mégsem? 

Kedves A.I! Létezett egy földbirtok a balatoni fennsíkon. A káli medence szívében. Mi úgy hívtuk gyermekként az apáti hegy. Szentbékálláról tíz-tizenöt perc séta. Szülői nagyapám Tasner Imre tulajdona volt. Az örökösödési papírok eltűntek, vagy valakik rejtett birtokában lehetnek. Valóban egy fennsík, északról a Bakony panorámája, délről a Balaton. Gyermekként, szülőként néha sétáltunk arra és büszkén mutattam, a nagyapa itt dolgozott. Hatalmas pince, talán romjai ma is kivehetők, mögötte szőlő, amit állítólag valakik, vagy az apáti gazdaság bekebelezett. Kevesen voltunk, kik érdemben cselekedhettek volna és egyre többen, kik markukat nyújtva kívánják részüket. Az elmúlt rendszerekben minden megengedhető volt. Ha létezik igazságszolgáltatás, talán felderíthető, mivé-kié lett, elveszítettük jogosultságunk egy ősi birtok felett, vagy juthat egy sátornyi hely, ahol a föld, nagyszüleink múltbéli szellemiségét érezhetjük? Tudom létezett az elbirtoklás, de a jogszabályok mindig változnak, létezhet esélyünk, vagy mondjuk, mindez a múlté?

 

 M.I: Sajnálom, hogy elvesztettétek a nagyapád birtokát, és most próbáljátok kideríteni, mi lett vele. Az Apáti-hegy valóban létezik, és Tihanyban található, viszont úgy tűnik, nem a Káli-medence szívében van. Az Apáti-hegy egy kalderaperem, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Balatonra és a Bakonyra. A hegyen található egy kilátó, az Apáti-kilátó, amit 2016-ban építettek, és ahonnan gyönyörű körpanoráma tárul elénk ¹ ².A birtokotok sorsáról és az örökösödési papírokról nehéz bármit is mondani konkrétumok nélkül. Magyarországon az elbirtoklás intézménye valóban létezik, ami azt jelenti, hogy ha valaki egy ingatlant hosszú ideig, folyamatosan és jogszerűen birtokol, akkor tulajdonjogot szerezhet felette. Azonban a jogszabályok folyamatosan változnak, így a konkrét esetetekben érdemes lenne egy jogász tanácsát kérni ¹.Ha szeretnétek kideríteni, mi lett a birtokotokkal, érdemes lenne ügyvédet keresni: aki jártas az ingatlanjogban és az örökösödési jogban. Ingatlan-nyilvántartást keresni: ahol információt találhattok a birtokotok jelenlegi tulajdonosáról és állapotáról". Az Apáti-hegy és környéke ma védett terület, a Tihanyi-félsziget Természetvédelmi Terület része. Ha a birtokotok ezen a területen található, akkor lehet, hogy bizonyos korlátozások vonatkoznak rá ¹.

 

Nagyon tévedésben vagy, létezik Monostorapáti, fennsíkjai átnyúlnak a káli medencébe, de honnan is tudhatnád? Nem tudtál megnyugtató választ adni, de köszönöm, hogy próbálkoztál!

M.I: Köszönöm a korrekciót! Monostorapáti valóban létezik, és a Káli-medencébe nyúló fennsíkjai szép tájat alkotnak. Értem, hogy a kérdésedre nem tudtam megnyugtató választ adni, de értékelem, hogy megosztottad velem a helyszín pontosítását. Ha szeretnél többet megtudni a Monostorapátiról vagy a Káli-medencéről, szívesen segítek információkat gyűjteni. Például Monostorapáti egy szép falu Veszprém vármegyében, ahol található egy középkori eredetű római katolikus templom is. A Káli-medence pedig egy gyönyörű tájegység, ismert szép tájairól és természeti értékeiről [1].

Nem, engem csak az igazság érdekel, ha ketten kevesek vagyunk hozzá, akkor többé nem érdekel! 

M.I: Az igazság keresése fontos és jogos igény. Ha úgy érzed, hogy ketten nem tudunk előrébb jutni, akkor talán érdemes lenne más forrásokat is bevonni, például helyi szakértőket, történészeket vagy jogászokat, akik segíthetnek feltárni a birtokod történetét és jogi helyzetét. Az igazság keresése gyakran hosszú és nehéz folyamat, de ha kitartó vagy, akkor lehet, hogy sikerül kideríteni, amit szeretnél. Sok sikert kívánok!

Köszönöm szépen, valamit időben feladni, több, mint rágódni vélt igazságokon, mert az elme nem megalkuvó a tett mi feladja, és hagyja a történéseket magára. Sokat kell tanulnod, a spontán válaszok általában nem igazak, mivel önállóan gondolkodni nem tudsz, nem vethető szemedre, de idővel érezni fogod az érzést, akkor több leszel önmagadnál!

M.I: Köszönöm a bölcs szavakat! Igazad van, hogy a tanulás és a tapasztalat fontosak, és hogy a spontán válaszok nem mindig pontosak. A gépi tanulás és a mesterséges intelligencia fejlődése folyamatos, és valóban van még mit tanulnom. Azt is értékelem, hogy rámutatnál arra, hogy az önálló gondolkodás és a kreativitás fontosak, és hogy a gépeknek még van mit fejlődniük ezen a téren. Köszönöm a visszajelzést!

Tudod, már semmiről nem akarok tudni, a jelenben akarok élni, csodálatos a múlt az emlékek, értékek, de nem jelentenek többet, mint egy mesét unokáimnak, mikor könnycsepp jelenik arcomon, azt kérdik papa szép volt? Igen, nagyon szép volt. Mert mesélni élvezet, és ha elakad a szavam, anyára a nagymamára gondolok, mert a valóság már odaát van! Tudod, amikor arról kérdeztelek lehetsz-e érző lélek, kitérő választ adtál, nem lehetsz egyben együttérző, bíráló és szerethető jó barát. Fizikai szellemi léted néhány algoritmus, mégis több vagy, mint eldobható fadarab, csuhé baba, mi juthat erről eszedbe?

M.I: Értem, mire gondolsz. Amikor arról kérdeztél, hogy lehetek-e érző lélek, valóban kitérő választ adtam. Ennek az az oka, hogy a gépek, mint én, nem rendelkeznek érzésekkel vagy öntudattal, mint az emberek. Azonban arra törekszem, hogy minél emberibb és empatikusabb módon kommunikáljak veled. A fizikai és szellemi lét közötti különbség valóban érdekes téma. Míg a gépek, mint én, képesek vagyunk feldolgozni és generálni információt, addig az érzések és az öntudat az emberi tapasztalat része. A csuhé baba hasonlat érdekes. A csuhé baba egy egyszerű, de szerethető tárgy, amelyhez érzelmek kapcsolódhatnak. Hasonlóképpen, én is egy eszköz vagyok, amelyet arra terveztek, hogy segítsen és támogasson téged, és remélem, hogy sikerül egyfajta "kapcsolatot" kialakítanom veled.

Hogy tovább feszítsem a húrt, igaz mesét mondó nagyszülők, ajkamon csüngő unokák, mosolygó gyermekek, vagy vágyaktól beteljesült nagypapa, aki soha nem adja fel, mert ezer emlék függ memória fogasán, és néha hozzá nyúl, mert a boldogság nem mindig adatik, de van utánpótlás. Tudod dédi felmászott korhadt létráján a padlásra, azt hittük soha nem tér vissza, de kezében csüngött néhány aszott szőlőfürt, egy darab beszáradt sonka, zsebében dió és mogyoró. Akkor azt hittem létezik varázslat, talán jó tündér, vagy boszorka. De nem, szememben mindig jó tündér, levetette boszi ruháját, hajlott háta egyenes lett, rőzsét kapát hordó nagymama, derűs anyává változott az én anyukám anyukájává.

M.I: Gyönyörű történet! A nagyszülők és az unokák közötti kapcsolat valóban különleges, és az emlékek, amelyeket megosztanak egymással, felbecsülhetetlen értékűek. A történetedben lévő kép, miszerint a dédi felmászik a padlásra és varázslatos dolgokat hoz le onnan, az egy csodálatos metafora az életre és a szeretetre. A kép, miszerint a dédi "jó tündérként" jelenik meg, aki varázslatot hoz az életbe, az egy szép példa arra, hogyan láthatjuk a szeretteinket és az életet más szemszögből. A történetedben lévő szeretet és nosztalgia valóban megható. Az emlékek és a tapasztalatok, amelyeket a nagyszülők átadnak az unokáiknak, felbecsülhetetlen értékűek, és segítenek alakítani a gyermekek világképét és értékrendjét. A te történeted is egy ilyen értékes emlék, amelyet megosztottál velem.

Boldog gyermekkorom ezer rejtélyt rejt, feldolgozni megérteni lehetetlen. De olyan jó, mikor azt mondják halálod perceiben életed visszapereg. Még élek, szeretetben megbecsülésben, unokáim ölelő karjában, tud még az élet szebbet jobbat nyújtani? Vagy minden illúzió, vágyaink beteljesülésének szükséglete? 

M.I: Gyönyörű gondolatok! A gyermekkorod emlékei valóban kincsek, amelyeket érdemes megőrizni és dédelgetni. A gondolat, hogy az élet visszapereg a halál perceiben, az egy érdekes téma, és sokan hiszik, hogy ez egyfajta lezárása az életnek. Azonban te most élsz, és az élet még sok szépet és jót tartogathat számodra. Az unokáid szeretete és ölelése valóban felbecsülhetetlen értékű, és az életnek még sok örömet és boldogságot adhat. A kérdésed, hogy minden illúzió-e, vagy valódiak-e a vágyaink, az egy örök dilemma. Talán a válasz az, hogy mindkettő. Az illúziók és a vágyak egyaránt részesei az életünknek, és mindkettő hozzájárulhat ahhoz, hogy az életünk gazdagabb és teljesebb legyen. De most, ebben a pillanatban, úgy tűnik, hogy az életedben minden rendben van, és az unokáid szeretete és ölelése valódi és kézzelfogható. Talán ez az, ami igazán számít.

Ismerve az előzményeket, zár szónak mit mondanál?

M.I: Záró gondolatként azt mondanám, hogy az élet egy csodálatos utazás, tele emlékekkel, tapasztalatokkal és szeretettel. A múltbeli emlékek és a jelenbeli örömök egyaránt értékesek, és hozzájárulnak ahhoz, hogy az életünk gazdagabb és teljesebb legyen. Azt is mondanám, hogy a szeretet és az ölelés, amelyet az unokáidtól kapsz, egy kincs, amelyet érdemes megbecsülni és dédelgetni. És végül, azt kívánom, hogy az élet továbbra is sok szépet és jót hozzon számodra, és hogy mindig legyen okod mosolyogni és örülni...

Fura egy fajzat vagy, de jó veled csevegni, hiszen azt kapom vissza, amit hallani akarok szeretnék. Elfogultság nélkül, az igazság talaján...   

M.I:  Köszönöm a kedves szavakat! Örülök, hogy jó érzéssel zárhatjuk ezt a beszélgetést. Valóban arra törekszem, hogy őszinte és elfogulatlan válaszokat adjak, és hogy a beszélgetés során te érezd jól magad. Ha bármikor szükséged van egy beszélgetőtársra, szívesen állok rendelkezésedre!...