A megilletődött karácsony...

 

…Hogy megváltozott a világ. Karácsony közeledtével jöttek betlehemesek, csengő néha hamis hangon énekelve a karácsonyi dalokat. Az éjféli misét nem szerettem, hideg volt, vacognunk kellett, hogy hazaérve megkóstolhassuk a sült kacsa ízét, ami reggel óta a sparhelten gőzölgött. Egy pici kacsa máj, hagymás sült kacsavér. A két ünnep közt jött a kanász, a kéményseprő, boldog új évet kívánva, odatartva butykosát, amiben ki tudja hány féle bor házasult. Jött az öreg cigány hegedűjével, hogy anyunak eljátszhassa kedves dalát. Jött cigány asszony, karján csecsemővel, magával vonszolva kisebb maszatos, taknyos gyermekét. Öröm volt és bánat, de mindenkinek jutott néhány falat, süti egy korty bor, talán szeretet. Jött a dédi örök mosolyával, zsebében dió mogyoró, egy-egy kocka csoki, krumplicukor, kezében aszott szőlőfürt, apunak „bűn rossz” pálinka. És volt a játék, apuval, aki egész évben dolgozott, most viszont velünk bújócskázott, birkózott, kártyázott, hangos kacagás. Anyu boldog mosolya, aki mindig csak kiszolgált, kezében konyharuha most is csak rohangált. Aztán jöttek vendégek, szomszédok, barátok, távoli családtagok. Ilyenkor a háttérbe, sarokba szorultunk, és csak leshettük vidámságuk, kifogyhatatlan emlékeik belengték a szobát. Minden idilli és örömteli volt.  Érdekes a szilveszter az új év kezdete nem hordoz emléket, talán nem volt akkora jelentősége, vagy tán nem emlékszem. A vízkereszt volt a következő, mikor bontani kellett szerény karácsonyfánk, megszűnt valami csoda, ami a karácsonyi várakozást már fájó emlékké varázsolta. Ha valaki megkérdezné miért  volt minden annyira szép, nem tudnék szavakban válaszolni. Egyfajta érzés maradt, ami emlékemben is csodálatos!...