… Persze, apáinknak "könnyű" lehetett, hiszen nekik csak a kitermelendő követ, házaik alapját, a falakat, a hídpilléreket jelentették. De elplántálták tudatunkban, hogy más is lehetett. Amivel nem bírtak, az maradt ránk. Rejtelmes és sejtelmes égnek meredező, vagy a felszín alatt megbúvó kősziklák. Eredetét nem tudták, ha lehetett is vulkáni tevékenység, e kövek nem a bazalt sziklák voltak.
Igazi
kemény sziliciummal teli, alig repeszthető sziklák. Vajon miért nem fellehető
már az Árpád korban épített templomok romjaiként a törmelékben? Mert kemény
volt és szilárd, nem tudott a mésszel abszorbálni. Időállóságát napjaink
igazolják. Lehetett tengeri hordalék?
Mitől váltak sziklává? Vajon milyen mélyen lehetnek gyökerei, lehetnek e
barlangszerű járatai, rejthetnek-e fellelhetetlen értékeket? Lehetnek e korunknak meglepő rejtélyek? Kongó kősziklák, alatta talán barlang, egy gyermeki
szülemény fantazmagóriája?
A kőhegy öreg pincéi vajon miért nem a geometriailag csiszolt köveket használták? Közelükben volt, és csak támfalakat építettek, összekötő anyag nélkül, csak egymásra rakva, bízva az idő végtelenségében…
Házaink alapja, talán a falak is, mégis a "kühegyből" származott. Építő mestereik tudhatták a titkot, amit elődeik talán soha. Több éves nehéz fizikai munkával kitermelt kövek. Izzadt verejtékes testük kitartó volt. Ökrös szekerek hordták, és mindig együtt, valakivel. Sógor, barát mindig valaki. Soha nem voltak egyedül! Istenem, miért volt más az Ő világuk, miért volt az összetartozás, egymásért, közösen! Akkor sem volt törvényszerű, mégis létezett az együtt egymásért! Akkor joggal mondhatom, hogy apáink génjei bennünk is megvannak, élnek, élni akarnak! Mondhatom jobbak vagyunk, másolt minták érvényesülhetnek létünkben? Csak remélhetem, igen! Mikor unokámmal kiültem kedvenc sziklámra, amit már a dzsindzsa benőtt, már csak az égre tekinthettem, rezegtem, mint a nyárfa levél, az érzés kimondhatatlan volt
Tudjátok ez olyan jó, újra élni gyermekkorunk fantázia világát! Mikor tested távozóban lehet, de lelked újra éled, akar gondolkodni, emlékezni, és tovább élni. Mert hidd el megérdemlünk minden adatott pillanatot, hiszen ezért éltünk, ha szemünk lecsukjuk, az ég kiállt, nem, még nincs vége! Nyítsd ki újra szemed, lásd érezd, már csak a múltat, hiszen a jelen már talán nem rólad szól. Talán misztikusnak tűnik, de ez lehet a számodra is a való fájdalommentes való világ!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése