... Sajnos kénytelen vagyok szembesülni a valósággal. Általában on-line vásárolok. Utálok sorok közt rohangálni, minden terméknél visszafojtott káromkodás. Kényelmesebb és biztonságosabb. Megadott időpontra megyek az átvevőhelyre és pikk-pakk majdnem minden megvan. A kiszolgálás kifogástalan, talán először érzem, hogy Ők vannak értem. Már elfelejtem a papa köreit, mikor reklám újsággal kezében buszozott és a legjobb áron jutott hozzá a marék töpörtyűjéhez. Program volt ingyen utazás a megélhetésért. Próbáltam azonosulni vele, de mások voltak a feltételek, nekem nem ment. Eddig nem is volt gond, nem volt okom panaszkodni, gondoltam szerény nyugdíjam mindenre elégséges. Minden hónapban jutott a madaraknak, halacskáimnak, a megtűrt hozzám szegődött cicáknak, és nekem is, azt hittem tartalék is képződhet és előrukkolhatok valami ajándékkal, ami több, mint a semmi, egy együtt töltött ebéd, amit én finanszírozhatok, de ma már azt mondják, hagyd papa ezt mi álljuk.
Igen van okom, jogom panaszkodni, mert „régen” nem így volt. Talán volt erőm kiállni magamért, elveimért, ma el kell fogadni, hogy vagyok, aki lettem. Hiába érzem ifjú szívem, ha minden tettem, minden erőlködésem már hiába való, számomra egy maradt az elfogadás, méltósággal, önelégülten.
Múlt hónapban rendeltem, szerényen, csak mi szememnek, számnak ingere, a végösszeg nem érdekelt, megtehetem. Ma meglepődtem, mi múlt hónapban húszezer ma negyvenezer. Aztán feleztem, már ezt sem kívántam, már éhes sem voltam, csak aludni akartam, és álmodni. Valaha nem kellett szemem lesütni, mert megkívántam egy korty pálinkát, mert jólesett ebéd után egy friss sör, és rágyújthattam, mert hiányzott. Ma mindez bűn, mert rövidítem életem, tán kevesebb lesz, mit a sírba vihetek? Anya nem mérlegelne, apa mindened meg van, már nem is kívánod a Pick szalámi illatát, a tengerpart hűvös hullámait, mert elérted, velünk, boldogságban. Már kincset se keress zuzmókkal benőtt sziklákon, találd meg szíved kincsét, ott belül és tárd fel, nekünk nekem is, mert isszuk gyümölcsét én fönt, mások a földi létben... Fogadd el, papa mindent állunk!
Sokszor eszembe jut anyu - nem csak azért, mert éppen anyák napja van -, apu, milyen elesettek voltak, de kapaszkodtak a jövőbe. Anyu, hogy apu is elment, reménytelennek látta a világot hiába volt szeretet, hiába volt biztatás, belül érezte a megaláztatást, apu nélkül erre vagyok képes. Tán nem is akart mást, mint élni saját hátralevő életét, de volt egy érzés, mit leküzdeni már nem tudott és feladta.
Anya bizakodó volt, tudta akaratával mindent elérhet leküzdhet betegséget és érezte, soha nincs egyedül! Hogy mégis hátra hagyott, én mit érezhetek, nélküle én is csak egy fél vagyok. Hiába a sok jó szó, tett valami marcangol, felemészt. Már nem tudom mi a jó, vele élni a mindenségben, vagy unokáim kezét fogva sétálni és minden újat felfedezni és majd mesélni, hogy milyen csodálatos volt! Ölelni egy csokor virágot, csüngő epret remélni, néhány szem mézbogyót, áfonyát majszolni, málnát roskadásig, szedret kimoshatatlan folttal, savanykás meggyet, mosolygós barackot, körtét még éretlenül is, és halványan piruló almát, fügét kifogyhatatlanul. A ribizli fekete, fehér, vagy éppen piros szemi közt keresni a hangyát, fujj rá csukd be szemed, ahogy a papa tanította. Az édes paradicsomot, a frissen szedett szőrös uborkát, a még gőzölgő „papa kenyerét” kacsa zsírral megkenve, hát nem a Kánaán?
Van jogom kiszállni, megvonni tőlük az élet szépségét? Nem tudom, érzem szolgálni kell, szolgálni egy életérzést, ami adatik, amit csak én adhatok, és adni akarok! Józan agyam kizárni és csak érezni az ölelést, egy boldog mosolyt, papa szeretlek, papa jó veled lenni, apa vigyázz magadra, mert szeretünk, gazdi, ha nem adsz enni, mi akkor is várunk a lépcsőn, itt sokan…
Már a fűnyírót is nehéz berántani, máskor pöccre indult, a permetezőgépet hátamon csak 10 liter permetlével is nehéz elgondolni, de ilyen az élet mindig próbára tesz. Máskor az időjárást okoltam, ma erőlétem, de a természet mindent megold. Ha a mosolygós gyümölcsökből csömény integet, ő is a természet része, sőt cefrémnek zamatát adja. Mikor borospoharamba muslinca szállt, eréjesen rászóltam, "köpöd ki", ma csak elhesselem.
Az írás is olyan, mint az élet, tán nem olyan rendezett, elkalandozik, A-tól kezdi és a végszó nem a dupla W, X, Y, Z, és Zs…
