… Mert pillangó zárt kuckójából
előbújni csodás!
Apámnak kék szemei voltak, anyáméra nem emlékszem, talán
haragos zöld, mindig mosolygó és magával ragadó. Sokszor elragadott a hév, azt
mondták olyan a szemed, mint a támadni kívánó vad hiénának, ha elcsitult a
harag, visszaváltozott, szelíd báránnyá. Anyám sokszor mondta, fiam sok gond
lesz a tekinteteddel, mert benne van minden, mit tán kimondani sem tudsz. Főzőkanál,
mi ütésre lendült, lehanyatlott és inkább magához ölelt. A testi fenyítés, soha
nem volt erősségük, erősebb volt a szó, mi ajkukról elhangzott. Néha könnyekkel
kísért halk mondatok, mit értelmezni akkor nem tudtam. Öten voltunk, vagyunk
fiúk, lehetett valaha valakit valamelyikőnket jobban szeretni?
Úgy gondolom a szeretet bőség kosarából, mindig annyit
merítettünk, mi létünkhöz szükséges volt. Soha nem értettem, ha szemünk a lelkünk
tükre, akkor miért változó?
Az én
szemeim is kékek voltak, szőke fürtöcskékkel fejemen. Feleségem mély sötétbarna
szemei megigéztek. Fiam mindig ragyogott, nem csak a szeme a lelke is.
Azt mondják, nappal az égbolt kék, de, ha eljön az este, a
csillagok is másként ragyognak. Soha ne keresd, mi tegnap fényesen ott ragyogott, ma is
a te csillagod. Talán helyet váltott, talán letűnt. A te csillagod mindig a
szívedben ragyog!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése