Egy álom szőtte világ...

 

… Békebeli ropogós kifli, kicsit másként. Viola élő flóráival, az anyakovász rejtelmeivel. Mert meghalni nem kész, csak táplálni etetni kell minden nap és mesélni, beszélni vele, mint élő valósággal. Mikor azt hiszed meghalt, képes újra éledni, érzed illatát, látod böfögését, pöffeszkedő erőlétét.

Holnap unokám érkezik, szereti mit a papa főz, süt. Az előző pogácsám már kéthetes (érett kovásszal), aszott száraz, és roppanós. De érte nyúl. Majszolja, huncut mosolyával nyugtázza, papa ez még mindig finom. Azt mondtátok képzelgek, mikor palacsintámba kovászt kevertem, nem tudom, de mire kóstolhattátok volna, Annával mind bekebeleztük. A tócsiba is próbáltam, no ez már nonszensz! Valóban az volt, a mennyiséget nem tudtam ideálisra belőni. Sütöttem serpenyőmben, arra emlékeztetett, mikor anyával almás palacsintát sütöttünk. Már pirult, laza dobással át tudtam fordítani és még egyszer, sokszor, de állaga nem volt az igazi. Aztán megettem, mit gyomrom bírt, vastagon tejföllel, de a borsot kifelejtettem. Maradt még két vastag szelet, gondoltam kipróbálom, cicáim örökre elhagynak, vagy újra visszatérnek. Nos utóbbi következett, edényüket tisztára nyalták, és minden nap várják a papa kovászos tócsiját. Nem tudok nem akarok minősíteni, önmagam, sem mást, de tudom kőből is lehet levest főzni, csak legyen benne hagyma, sárgarépa, petrezselyem és egy jó adag hús!... A kő nem képes feledni, megőrzi az aromát a szeretetet, csak egyet nem, ami Te voltál akkor és ott!... Több órája várom, hogy duplájára növekedjen. Lusta, vagy én vagyok türelmetlen, sebaj van még egy napom. A pogit is így készítettem, éjszakára hűtőbe tettem, hogy pihenjen, álmodjon, mint én. Reggel kőkemény volt, gyúrni nyújtani is lehetetlen. Aztán megenyhült, hagyta, hogy simogassam, még a gyúró asztalomhoz is vágtam. Nem haragudott, úgy simult ahogy én akartam. Mikor szaggattam délcegen álltak, a sütőben mégis meghajoltak.

És eljött a ma reggel, kérdeztem, jól aludtál, mert én nem, lábam szaggatott, talán sok volt a tegnapi 12 ezer lépés, talán sokat ettem az este, de a hajnali álmom szép volt. Mikor kis unokámra gondolok, megszűnik a fájdalom a legszebbet a legjobbat akarom. Tudom, talán sok volt, apa-anya-kistesó nélkül, de én is kaphatok két napot, mikor huncutkodhatunk, mikor bámulhatjuk az éjszaka hulló csillagait. Tündöklő szemeiben az ég ragyog, jaj, csak azt ne kívánd, hogy lehulljon! Azért a papa szíve is fájna. Mert mindenkinek van csillaga, az a legfényesebb a Gitta mamáé, a másik a Kormi cicámé! Papa neked még nincs csillagod? Dehogynem, enyém az égbolt minden csillaga, ha eljön az idő csak választanom kell, csiszolnom, hogy mindig ragyogjon, ha az égboltra tekintesz. Ígérem nem lesz hulló csillag, most még nem. Aztán már válogatni sem tudsz, csak remélni, hogy ez nem az! 

Tésztám asztalra terítettem, kicsit morcos volt, meghintettem anyája lisztjével és már szóba állt velem. Gyúrtam gyötörtem, azt súgta jól esik, ne, még ne hagyjam abba. Belül buborékok keresték helyüket, és tésztám egyre nagyobb lett. Múltak az órák, és múlt a remény, hogy az lesz, mit akarok. Papa te bonyolult vagy, "én hittem szép szavadnak, és soha nem csalatkozám". Nem is kis unokám, mert a papa fantáziája égbe ér, és onnan visszapottyanva álmokat sző. Álmomban Zoltán az ételfutár egy kis dobozt hozott, azt mondta ajándék, csak nekem. Ne bontsam ki, csak, ha elment. Sokszor nem az számít, mi borítékba zárva érkezik, a szeretet a megbecsülés áradt belőle, mert bizony üres volt. A napi gondoskodás, hogy hozza étkemet nap-mint nap, hogy legyen kérdő szava, és örök mosoly arcán. Nem voltam csalódott, hiszen mit adhatott volna többet, mit jelentett a jelkép, de szívembe fogadtam.

Lassan kúszó percek órák, a várakozás, hogy érkezik. Olyan misztikus és mégis valós. Próbáltam aludni lábaim úgy helyezni, hogy ne fájjon, aztán kidobott az ágy, tésztámra tekintettem és vártam, hogy mondja, itt az idő, a végtelenségig én sem várhatok! Hova ez a nagy sietség! Vissza a kelesztő tálamba, kissé gorombán, mégis simogatón, újra a hűtőmbe, érezd élni akkor is kell, mikor nem akarod! Holnap reggel lágy kezek nyúlnak hozzád, unokám kis kacsói és együtt álmodunk, mi lesz kifli, mi lesz zsemlye, mi szívecske, mi sósperec vagy hatalmas karika, a pizza alapja, és minden vastagon reszelt sajttal megszórva.Talán csak az én álmom, de olyan szép, a valóság csak egy éjszaka...  Azt mondják minden álom egyszer véget ér, de ne most, vagy soha!...