Mit ember, akár az Isten alkotott ...

 

… Mit ember, akár az Isten alkotott egyszer tönkre mehet. Mörfi törvénye örök érvényű! Azt mondják, ha egyszer valami beindul, hozza magával a következő rosszat, megállítani szinte lehetetlen. Azt is mondják, a fogyasztói társadalom velejárója, mindennek van szavatossági ideje, ami sajnos lejár. Mert már úgy tervezik agyament alkotók. Régen volt ruszki fúrógép, még ma is működik, igaz súlya erős karokat igénylő. Még a szénkefe is eredeti, elnyűhetetlen. Rakéta porszívóm, talán azért váltam meg tőle, mert túl hangos volt. RG 25 NDK-s robotgép, három is van belőle, de egy mindig működik. Van egy furdancsom, olyan kenyérgőzzel hajtott, nincs kopó alkatrész, a szükség törvényt bont, olykor egyszerűbb, mint az örökké krehácsoló elektromost használni. A sövényvágóm tönkre ment, pedig Bosch és nem is régi, azt gondoltam életem végéig szolgál. A körteszedőm széthullott, rázhatom a fát, hogy a legmagasabb ágról is lehulljon, mit cefrém kíván. Mindig vannak praktikák, és elfekvő készletek. Sufnimban van fagyasztó 200 l-es, működő képes, felváltva használom, bár tudom energia osztálya nem ideális, egy másik, ami csak 160 l-es. Soha nem érhet csalódás, mert mindig van másik! Mosogató-, mosó gépem, talán csak a torka véres, de megválni tőle költséges, hogy a helyet foglalja, kinek számít? Sokszor úgy érzem, lakásom környezetem olyan, mint egy múzeum. Öt, tíz száz év, olyan mint a valóság. Réz mozsaramban van, mit porrá aprítani, bár parazsas vasalóm, még nem használtam.  Karbid lámpámat sem használtam, talán még apu mondta, vigyázz alattomos és karbid kockáim se léteznek. Elfogytak mikor gyermekként vakond járatokat robbantottam. Fényképező, talán őrzi utolsó filmkockáját, talán azt sem tudja, hogy létezik. 

Átszellemült földi világom mindig újat keres, talán emlékeket, talán ma is megvalósítható segítő valamit. Mikor ágaprító szecskázó gépet kaptam bátyámtól, mit nekem, életem teljében, feleségem fáradhatatlan munkájával minden zöldet komposztáltunk vissza adva a természetnek, mi nekünk felesleges. Ma hiány, túl nő rajtam, mi akkor is képes, mikor már erőm elhagy. Nincs kivel dalolva, nyári estéken tettem, ez volt a programunk fáradhatatlanul. Mert már kis kályhám sem bírja, hogy a vastagabb ágakat tüzeljem, visszaadva a meleget, amit ott és akkor éreztünk. Mert szép volt, soha vissza nem térő. Mindenki mondta bolond vagy, én úgy érzem akkor voltam boldog. Ma, ha cigitöltőm elakad, mert a páratartalom más, üvölteni káromkodni vagyok képes, holott, csak egy probléma és megoldás néhány perc. És bizony folyik könnyem, mikor váratlan esemény következik, mert az első pillanat nem a megoldás lehetősége, a pánikhangulat. Sokszor a gyógyszereimet is elfelejtem bevenni. Cinikusan azt mondják tedd a pálinkás poharad mellé és eldöntheted, melyiket akarod. Azt is mondják a problémát oldd meg akkor és ott, ahol keletkezett, mert életed így lehet gondtalan örömteli. Ennyi bölcsesség tudatában, nem mondhatom, hogy az élet nem szép, kihívások nélküli álló posvány, de tenni alkotni, ha kihívás is, az élet előre visz! Ha szemed le is csukod, álmaid előre repítenek. Mert van étel és ital, mi léted szolgálják és van lelked, a megfogalmazhatatlan gyengülő erőd, mi engedi még, hogy fogyassz, engedi, hogy minden falat jóleső lehessen, és aludni álmodni tudj a jövőről.   

Tudod sokszor elgondolkozom, valóban mi is amortizációra ítélt egyedek vagyunk, vagy csak hitet vesztett emberek? Mert míg duzzad pénztárcád, eszedbe sem jut megpróbálni újra alkotni, javítani, valamit visszahozni életedbe. Aztán eljön az idő, egyedül maradsz, a hiányt az egyedüllétet kell leküzdened. Fiaid mondják, kár vele foglalkozni itt az új megfizethető áron, használd, míg erőd engedi. Talán igazuk van, a fogyasztói társadalom kiszolgál, és cseppet sem emlékeztet arra, ki voltál, életedben mit is tettél. Szelektálsz, elavult gépek berendezések, mit polcodat nyomják, kidobod és holnap egy apró kütyü kellett volna, de nem találod. Ilyenkor Istenhez fordulok, bár nem haverom, de tudom, hogy valahol volt és x-dik nekifutásra megtalálom. Talán egy kell hozzá, higgyek valamiben és bízzak önmagamban. Orvoshoz elmenni, a bizonytalan jövő. Kopott alkatrészeimet cserélni reménytelen. De életem hosszabbítani, mindig van remény. Kidobásra szánt kampósbot. Hajlított eredeti bambuszbot. A fejrészen felfedeztem rovátkolt írást, nem tudhatom mikori, ki véshette, talán üzent, mert bizony szükséged lehet rá. Faragtam én is egyet, a papa hagyatékából, nem gondoltam, megválni, vagy megőrizni?

Számítógépemen az egér tönkrement, tudom néhány ezer forint, de a hiány perceket sem hagyhat ki. Tudtam valahol volt egy vezeték nélküli, de valamiért mellőztem. Többszöri nekifutásra, reméltem megtalálom. Talán Isteni szikra, rátaláltam, nem dobtam ki. Elemet cseréltem, véltem működik, de az adó oldalt nem találtam. Újabb kutatás, minden elektronikus cuccot ki, majd vissza. Már majdnem feladtam, mikor az egér testében bedugva megtaláltam az adó USB részt. Nem mondom, hogy nem ujjongtam, de felötlött bennem fiatalságom, amikor nem volt lehetetlen, csak tehetetlen. A régi egeret miszlikre szedtem, széthullott, agyamban rögzítettem, és tisztítottam, mert hosszú évek minden rohadéka benne volt, csak az élete hiányzott. Újra szerelni kihívás, többszöri próbálkozásomra minden a helyére került. És gépem újra indítva felismerte, és hibátlanul működik. Persze a vezeték nélkülit és szét szedtem megtisztítottam és adtam esélyt az időm végezetéig. Mert a tartalék mindig ott van, hol nem is számítasz rá! Újra először éreztem, hogy semmit nem szabad feladni, reménytelennek tűnő dolgok is magukra találnak. Talán jól esett, hogy rövidlátó szemüvegemmel majdnem mindent láttam, hogy bíztam magamban, talán a sikerélmény új utakat nyithat életemben. Mosógépem fél programnál megállt, tanácstalanul várta mitévő legyen. Szomszédom ajánlotta küldj rá 95 fokos tisztító mosást, azóta gondtalanul működik. Mikor másik szomszédom technikája nem működött, próbálj kézrátétellel gyógyítani, mert sokszor bevált. Kertem végében égig érő gaz, már a szolgalmi útra is kinyúlik. Van pénzed vágasd le! Azt mondják szégyelljem magam, mégsem tudom, ugyan erőm fogytán, megpróbálok mindent, de a szimbiózis a természettel nem kötelez! Az igazi szépség belül van lelkemben és kerítéseimen belül. Ha valami kinyúlik, alma, szilva füge, az mindenkié, elvenni belőle bűntelenül lehet, akkor szemrehányást tenni miért nem? Szívesen kifizetném, de kérni az én koromban olyan, mintha megtagadnám cselekvő képes jelenem, pedig létezik. Ahogy létrára nem merek mászni, hogy az ág végeken barnuló érett fügéket leszedjem, hagyom a madaraknak, talán az elérhetőt nem bántják. Nem kérdezem, érzed-e az összetartozást, mit a család, mit a barátok, mit a természet, mit a szépség a pillanat varázsa nyújt.

Talán mindenből van tartalékom, csak az életemből nincs. Tartalékom a ki nem apadható szeretet oda-vissza, mindig ott, ahol a hiány mutatkozik, de legfőképpen mindenütt!  Látod amott a bérc tetőt, szeretet takarja, látni csak az tudja, ki a völgyben él. Ez a völgy az én szeretet otthonom, van gondtalanul ugráló szöcske, lassan kúszó csiga bébi, apró szarvasbogár, és ezernyi gyümölcs, mindig valami huncutság, mi mosolyra fakaszt és elvárod, hogy mindig legyen! Talán ez a jövőm!      

Azt is mondják a jó pálinka mindig igazra kényszerít, megnyitja szíved és dalol, ahogy senki sem várja...