Azt hittem reméltem ...

 

 … Azt hittem reméltem szép lesz az ébredés, 2024 még szokatlan. Aludni is nehezemre esett. Csendes magányomban cicám borult a nyakamba, nóziját borostás arcomhoz dörzsölte, szeretni és játszani is akart. Nem volt kedvem játszani, a bugyuta Duna TV műsoráról is elkapcsoltam. Nem kívánom minősíteni, hiszen jót nem tudok mondani. Az igaz magyarság határainkon túl kezdődik és ott is fejeződik be. Celebek, kik büszkén vallják magyarnak magukat, Kárpátalján, Felvidéken, Erdélyben, vagy délszláv országokban születtek. Hol a mag népe? A megbecsülést kevésbé élvező tanáraink, orvosaink, lakatos építő mestereink, katonáink, tűzoltók, kik a kis hazánkra tettek esküt. Álszent papjaink, kik jó létben dúskálnak, mind határainkon kívüliek? Őseinkre, apáinkra gondolok, kiknek sorsuk nehéz volt, de mindig maradtak igaz magyarnak a határainkon túl, belül is. Kik tudtak rohamozni, halálba menni egy hazáért a magyar népért, hazájukért. Tudom és fájlalom, hogy volt valaha nagy Magyarország, és ha nyelvünket beszélik, éneklik joggal érezhetik magukat magyarnak. Csak én vagyok vak és elfogult. Higgyétek, ennek ellenére szeretlek Benneteket! Nem tehettek róla, hova születettek. Lehetek féltékeny? Talán soha, testvéreim, szeretteim a világ minden részén, egyek vagyunk, régi, vagy új hazánkban, élünk és magyarként szeretünk!... BOLDOG ÚJ ÉVET MINDEN MAGYARNAK, kik hiszitek, magyarnak lenni jó és büszkeség! Ha ellentmondást tapasztaltok írásomban, talán azért van, mert szeretetem a történelem engedte kis hazám a benne élő emberekkel őseimmel szeretteimmel. Kik fehérre meszelik őseink hagyatékát, mert a liliom szűz Mária keblén fehér volt, de lelkében minden virág örök színében pompázott. Nem volt piros szegfű, nem volt narancsszínbe öltözött nyakkendő, még az őszi rózsás forradalom is jelkép volt. Lehetek politikától független, nyakamban kis cicám, aki szürke, nem visel nyakkendőt, csak szeret a maga módján, testemen ezer karcolás, kicsorduló piros vér, lelkemben mégis a szeretet. Ha kell mellém bújik, ha nem kívánom, távol tőlem a pillanatot várja. Kinek szája, lehelete tiszta, vagy bagó bűzös, pipája ölébe hullik, még ma is fűstöllik, talán ő volt a…  Bár szippanthatnék még egyet, még egyet, hogy mondhassam ő volt a büszke nagyapám… Végre újra magam vagyok. Főzhetek tyúk hús levest, drága far-hátból, magam mögött hagyva, mit jó szándékkal kaptam, a rengeteg sütit, mi oly csábító volt, bár a marcipán fölött megjelent a penész. Mit fagyasztani tudtam, talán hetek-hónapok után is Rátok emlékeztet. Hát ilyen volt karácsonyom az új évem, ami őrzendő a végtelen szeretet, mit kaphattam, adni sajnos keveset tudtam. De az a kevés is több, mint a semmi! Ami hiány pótolható!...Valami mégis több a szónál egy hang, a virtuális világ csodája...