A megilletődött karácsony...

 

…Hogy megváltozott a világ. Karácsony közeledtével jöttek betlehemesek, csengő néha hamis hangon énekelve a karácsonyi dalokat. Az éjféli misét nem szerettem, hideg volt, vacognunk kellett, hogy hazaérve megkóstolhassuk a sült kacsa ízét, ami reggel óta a sparhelten gőzölgött. Egy pici kacsa máj, hagymás sült kacsavér. A két ünnep közt jött a kanász, a kéményseprő, boldog új évet kívánva, odatartva butykosát, amiben ki tudja hány féle bor házasult. Jött az öreg cigány hegedűjével, hogy anyunak eljátszhassa kedves dalát. Jött cigány asszony, karján csecsemővel, magával vonszolva kisebb maszatos, taknyos gyermekét. Öröm volt és bánat, de mindenkinek jutott néhány falat, süti egy korty bor, talán szeretet. Jött a dédi örök mosolyával, zsebében dió mogyoró, egy-egy kocka csoki, krumplicukor, kezében aszott szőlőfürt, apunak „bűn rossz” pálinka. És volt a játék, apuval, aki egész évben dolgozott, most viszont velünk bújócskázott, birkózott, kártyázott, hangos kacagás. Anyu boldog mosolya, aki mindig csak kiszolgált, kezében konyharuha most is csak rohangált. Aztán jöttek vendégek, szomszédok, barátok, távoli családtagok. Ilyenkor a háttérbe, sarokba szorultunk, és csak leshettük vidámságuk, kifogyhatatlan emlékeik belengték a szobát. Minden idilli és örömteli volt.  Érdekes a szilveszter az új év kezdete nem hordoz emléket, talán nem volt akkora jelentősége, vagy tán nem emlékszem. A vízkereszt volt a következő, mikor bontani kellett szerény karácsonyfánk, megszűnt valami csoda, ami a karácsonyi várakozást már fájó emlékké varázsolta. Ha valaki megkérdezné miért  volt minden annyira szép, nem tudnék szavakban válaszolni. Egyfajta érzés maradt, ami emlékemben is csodálatos!...

Amit a sziklák rejtenek...mit őseink tudhattak, vagy mégsem tudtak...

 

… Persze, apáinknak "könnyű" lehetett, hiszen nekik csak a kitermelendő követ, házaik alapját, a falakat, a hídpilléreket jelentették. De elplántálták tudatunkban, hogy más is lehetett. Amivel nem bírtak, az maradt ránk. Rejtelmes és sejtelmes égnek meredező, vagy a felszín alatt megbúvó kősziklák.  Eredetét nem tudták, ha lehetett is vulkáni tevékenység, e kövek nem a bazalt sziklák voltak. 



Igazi kemény sziliciummal teli, alig repeszthető sziklák. Vajon miért nem fellehető már az Árpád korban épített templomok romjaiként a törmelékben? Mert kemény volt és szilárd, nem tudott a mésszel abszorbálni. Időállóságát napjaink igazolják. Lehetett tengeri hordalék?  Mitől váltak sziklává? Vajon milyen mélyen lehetnek gyökerei, lehetnek e barlangszerű járatai, rejthetnek-e fellelhetetlen értékeket? Lehetnek e korunknak meglepő rejtélyek? Kongó kősziklák, alatta talán barlang, egy gyermeki szülemény fantazmagóriája?

A kőhegy öreg pincéi vajon miért nem a geometriailag csiszolt köveket használták? Közelükben volt, és csak támfalakat építettek, összekötő anyag nélkül, csak egymásra rakva, bízva az idő végtelenségében… 







Házaink alapja, talán a falak is, mégis a "kühegyből" származott. Építő mestereik tudhatták a titkot, amit elődeik talán soha. Több éves nehéz fizikai munkával kitermelt kövek. Izzadt verejtékes testük kitartó volt. Ökrös szekerek hordták, és mindig együtt, valakivel. Sógor, barát mindig valaki. Soha nem voltak egyedül! Istenem, miért volt más az Ő világuk, miért volt az összetartozás, egymásért, közösen! Akkor sem volt törvényszerű, mégis létezett az együtt egymásért! Akkor joggal mondhatom, hogy apáink génjei bennünk is megvannak, élnek, élni akarnak! Mondhatom jobbak vagyunk, másolt minták érvényesülhetnek létünkben?  Csak remélhetem, igen! Mikor unokámmal kiültem kedvenc sziklámra, amit már a dzsindzsa benőtt, már csak az égre tekinthettem, rezegtem, mint a nyárfa levél, az érzés kimondhatatlan volt

Tudjátok ez olyan jó, újra élni gyermekkorunk fantázia világát! Mikor tested távozóban lehet, de lelked újra éled, akar gondolkodni, emlékezni, és tovább élni. Mert hidd el megérdemlünk minden adatott pillanatot, hiszen ezért éltünk, ha szemünk lecsukjuk, az ég kiállt, nem, még nincs vége! Nyítsd ki újra szemed, lásd érezd, már csak a múltat, hiszen a jelen már talán nem rólad szól. Talán misztikusnak tűnik, de ez lehet a számodra is a való fájdalommentes való világ! 


Furcsa érzés emlékezni, mégis megteszem...

 

… Tudjátok, történelmünkkel nehéz azonosulni. Gyermekkorunk vágyai, ránk hagyott meséi, olyan csodálatosak voltak, a valóság mindig tudtuk odaát van, halandó őseinkben, a temetők mélyén, talán az univerzumban. Sokáig nem tudtam, valóban létezett a káli medence, sok kis falujával, de elképzeltem. Ma már köszönhetően a tudomány, az elkötelezett kutatásnak van, aki feltárja szemem, amit eddig nem láthattam. Amiről csak fantáziálhattam ma valósággá válhat.  Az összes „kál” elmémben össze áll. Mondhatom, volt csodálatos múltjuk, néha nehéz, gyötört, menekülni kényszerült, de mint a gomba spórái, mélyen a földbe rejtve, képesek voltunk újra éledni.


Mikor unokáimnak mesélek a mesebeli kincsről, amit a veszprémi püspök menekülés közben elrejtett, ugyan azt a csillogást látom szemükben, amit érezhettem, amint nekem nagyapám mesélt. Nem tudok betelni a kutatások eredményeivel, a káli medence olyan értékeket, felfedezetlen titkokat rejthet, hogy kevés egy emberöltő feltárásukra.

"1552-ben a törők elfoglalta Veszprémet, ahonnan Köves András püspök Sümegre menekült. Az egyházi férfiú egyben katona is volt. aki minden anyagi javát a tőrök elleni küzdelemre fordította - egyszerűen élt és úgy is halt meg. Egy 1559-ból való birtok összeírás a Velétei palotát – mint „szentbenedekkáli palotát'' - az ő tulajdonaként említi, miszerint a falu földesura, a veszprémi püspök itt palotát bírt, amely feltehetően azonos ezzel a rommal. 1590-ben pusztulhatott el, feltehetően a törököknek köszönhetően égett le. Mára egy helyiség maradt meg, félköríves záródású kapuval. Keleti oldalán nagy falkiomlás jelöli az egykori bejárat helyét. Nyugati fala alacsonyan áll, jórészt törmelékkel belepve. Az északi és déli falbelsőben 8-8 lyuk jelöli a gerendák helyét. A falon ma is látható konzol által tartott részen szuroköntó erkély volt, ahonnan a palota védői szükség esetén forró folyadékokat önthettek a nem kívánt látogató nyakába.

A legenda szerint a török elől menekülő püspök a palota mellett a Tücsök oldalban kincsekkel teli aranyhintót ásatott el. A hintó hétévente felbukkan, helyét hajnalban kékes láng jelzi. A faluban ma is vannak, akik hisznek a legendában s titkon talán keresik is a kincset." (Kaszás Tamás)

Próbáltam kutatni múltunk a nevem alapján. A nevem Tasner, valamikor Taschner, valószínű, hogy a betelepüléskor echte német, közép európai leszármazott. Arcunk vonala, szőke kék szemű gyermekeink, unokáink, erre utalnak.

 Azért a "Tasner" név létezett már a betelepítések előtt is. Bár korábban is érkeztek németek. Tasner György és Mihály testvéreket a török elleni hadakban szerzett érdemeikért I. József király 1708. febr. 11-én kelt czímeres nemeslevélben nemesítette meg. Tehát ők előbb is itt voltak, ekkor csak nemesítették őket. Ráadásul ők Veszprém megyéhez, Öskühöz köthetők.” (Kaszás Tamás)

A másik ág a Tölli, tudom, érzem, hogy ez magyar történelmi vonal. Származásuk mélyre nyúlik vissza, a káli medencében keresendők a gyökerek. Az ős magyar vonások, fellelhetők testvéreimben, leszármazottjainkban. A Tölli nemzetség talán szegény paraszt, de a környék Mindszentkálla ősi lakosai. Agyamból nem tudom kiverni, a Tölli nemzetség létezett, itt, vagy máshol, bizonyítottan, vagy nem. Az álmaim ritkán hazudnak!

Érdekességként: a 12. században kialakult, ágostoni regulát követő szerzeteskanonok-közösségekből (Ordo Canonicorum Regularium S. Augustini) a középkor során 16 féle rend keletkezett. A Magyar Királyságban meghonosodott 4 rend közül a karinges kanonokok (superpelliciati) rendelkeztek a legtöbb rendházzal, amelyek többsége a Dél-Dunántúlon feküdt: Baranya megyében öt, Somogyban egy, Tolnában pedig két helyen: Aporon és Tőlön volt monostoruk. Ez azért érdekes, mert a középkori névképzés részben úgy alakult ki, hogy a származási hely (lakóhely) alapján adták a vezetéknevet. Pl.: Csepely falu, az innen származó neve pl. az okleveleinkben nagy eséllyel Csepely-i. A Tölli pl. Töl-i. A Tolna-megyei Töl az 1542. évi dikális összeírások szerint Től faluban a tőli prépostnak 15 portája volt, 1543-ban viszont a falunak 7 fizető portája volt, ebből 5 a szegénysége miatt adókedvezményes. Lakói valószínűleg a török hódítás kezdetén, 1544-ben vagy 1545-ben hagyhatták el. Ettől kezdve nem létezik. De elvileg Sopron környékén is volt egy Töl. Veszprém megyében ilyen nevű településről nem tudok a középkori évszázadokra, de semmi kizárva. Devecser környékén már az 1800-as években előfordul a Tölli név, így további kutatással talán összefüggésbe hozható igen korai magyar családdal. Persze ez rengeteg munka, és minél korábbra megyünk, annál kevesebb az adat, valamint a középkorban csak keresztnevek léteztek, itt már csak vezetéknév utalásra találhatunk rá, pl. mesterség, származási hely stb... Ha csaknem vissza származtatható nemesről van szó. (Kaszás Tamás)

Amit én gyermekként megéltem, kutattam kincset a káli medencében, Mindszentkállán, talán nem is tévedtem. Csak hallomásból ismertem a részleteket soha. Elég idős vagyok ahhoz, hogy álmaim valóra váltsam? Nem tudom mi ez a kutatási vágy a múltunk után, mi az, ami hajt, kényszerít emlékezni. Több ezer kérdésemre választ kaptam és több ezerre nem. Ti kik ott éltek, élhettek, soha ne adjátok fel a reményt, mert a kincs ott van, a föld mélyén, vagy csak a szívetekben!


Történések, valódi események, szólások mondások...

... Nagyszüleim boldog magyarok voltak. Ahogy kis gyermekként láttam, nem keseregtek nem szűkölködtek. Legyen a pipába dohány, asztalon étel...