… Furcsa kimondani, ez már nem az én világom, ahol tiéd lehet egy stég, de napijegyet kell váltanod, hogy élvezhesd! Valaha volt álom, ami már nem létezik! Elhiszitek, hogy már nem vágyom, nem vágyom a vizet, a küzdelmet a halacskákkal, már nem kívánom, hogy megegyem, hogy a cicáké legyen. Volt idő amikor térdem remegett, anya csak el ne engedd, meríts és a kis hal ficánkolt életéért küzdve. Aztán ez még kicsi, hagyjuk élni. A szomszéd asszonyommal ültek a padon késő nyár estén, türelmesen beszélgettek, és várták a nagy kapást, ami igazán, csak az én vágyam volt. Kérdeztem, miért jó, miért szép ez Nektek? Mert veled lehetünk, élvezzük a naplementét, elviseljük a szúnyogok áradatát, és a te boldogságod, valahol a miénk is. Mert Betti nem csak szomszéd, lelki társ is volt. És maradt a mai napig, számomra már csak egyedül, mert nem csak jó szomszéd, de ember maradhattam. Gyermekeivel férjével együtt, örök pillantásukkal a létem őrzői. Mert mit hittük, hogy az örök a pillanat a miénk, a teremtő fukar módon elvette, és maradt a puszta lét, az örök emlék kívánság. " Földiekkel játszó égi tünemény, Istenségnek látszó csalfa vak remény! Kit teremt magának a boldogtalan, s mint véd angyalának, bókol untalan. Sima száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz még most is belém? Csak maradj magadnak! Biztatóm valál, hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál".
Talán olyan, mint a vezetés. Nem kívánom, de néha jó, hogy tudom létezik. Kocsiba ülhetek, talán megnyugszom, elmehetek oda, hova busszal nehéz, és ennyi. Belátom, van szükséglet, lehetőség, és hogy tehetem. Valahol van egy határ, ezt a határt elértem. Mikor pecacuccom szelektálni kívántam, Erik mondta, papa várj, hadd válogassak, mi jó nekem és mehet a kukába. Gábor bácsi által rám hagyott rozsdás horgoktól egyszer szabadulhatok? Mi valaha fontos volt számomra, kukába dobhatom? Mert a múlttól kívánok szabadulni, ami már nem az enyém. Nem tölt el szomorúság, hiszen, míg lehetett élveztem, talán emlékek maradtak, mikor a kicsi Zsolt fiam először vitt el pecázni, nem az apuka ihlette, a gyermeke vitte. Untam és mégis boldog voltam, hogy megismertetett egy olyan világgal, ami később életem része lett. Nehéz szabadulni a gondolattól, hogy ami egyszer a boldogság része volt, ma csupán teher. Nem mondom, hogy nem kívánom, hogy továbbra is lehetek horgászélményeknek része, de, mint köz-főszereplő a háttérben kívánok maradni. Nem tudhatom, mikor mondják leány unokáim, papa menjünk pecázni, és mondhatom itt vagyok Veletek, talán Erik mondja majd, hogy hogyan…
Ritkán mentünk kirándulni, pecahelyre különösen. Az én vágyam volt, és teljesült! A béke félszigete, akkora halakat fogtam, hogy életemben soha! Achilles Park 2015.08.17-20. Első és utolsó közös együttlétünk Sipi barátomékkal. Ők még nem ismerhették egymást, ahogy Zsuzsát én sem. Tudtam felejthetetlen találkozás, talán az utolsó. Boldog mosoly, beszélgetés, és az elválaszthatatlan szakítás, voltál, voltunk egymásnak és vége! Akkor nem érezhettük, hogy az első találkozás búcsúja, vagy az örök búcsú, mit soha nem élhetünk újra. Azóta tudom a plátói barátság örök, anya nélkül is boldog, míg láthatom, vélem életük. Mert megosztja velem, mit együtt soha nem tehettünk, a képeikben, néha rejtett verseiben. Mert a szívben egyek vagyunk, ami nekem jó neki is, ami fájdalom, tudom Neki is.
... Halálra szánt halacskák, még élhettek és remélhettek, mert szemükbe nézve az életet láttam. Boldogan, ahogy uszonyok újra szeli a habokat, új élményt szerezni másoknak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése