... Nem volt pénz, nem volt „extra” ajándék, csupán a vágy, hogy a Mikulás hozzon valamit, a déditől is. Öt gyermek örök álma, kik nagyobbak, kik kicsik, még hittek a Mikulásban és ezt a titkot megőrizni mindig jó volt.
A virgács elengedhetetlen volt, nem volt olyan, hogy az öt fiú mindig jó legyen! Tudomásul vettük, hiszen ártatlan lelkünk a neveltetésünk ezt kívánta. Apu és anyu cipőjében mindig volt szén, de virgács soha. Gyermekként nem értettem, mit jelképez, de becserkésztem egyetlen mikulásom és néhány szem szaloncukrot, mert megérdemelték! Testvéreim is ezt tették, így lehetett anyuék cipője mindig telített, egy szívecskével egy kedvenc kaviccsal, mindennel, mit szívből adhattunk.
Dédink zsebében mogyoró, néhány szem dió és krumplicukor. Tálcán kínálta a frissen sütött puszedlit, fahéjas illatát ma is érzem. A padlásról hozott, botokon érlelt, már mazsola szerű szőlőt, amit szüretkor elmentett. Íze más volt, felejthetetlen. Ha játékunkhoz kevés volt a mogyoró hazaszaladt és hozott egy zacskóval, mindenkinek kiosztva ez volt a zsetonunk. Apuéknak is hozott pálinkát, olyan sparhelten főzöttet, nagy lábasban a cefre, benne három lábú tartó, rajta a gyűjtő edény. Lavorral lezárva, körbe tekerve nedves törölközőkkel, hogy a gőzölgő nedű ne távozzon. A lavorban ujjával érzékelte a víz melegét, ha meleg volt friss hideg vízzel pótolta. A cefrében volt gyümölcs, krumpli és ki tudja mi még. De a dédi kristálytiszta pálinkája volt. Gyerek fejjel azt gondoltam, bűn rossz lehet, de mindig mosollyal arcán kínálta és apuék elfogadták, nem volt fintor, nem volt megjegyzés, csak az elfogadás. Ma szívesen kóstolnám, de tudom lehetetlen!
Ma már lehetetlen virgácsot adni. Sértő, a télapónak kell megmagyarázni az én gyermekeim unokáim jók voltak, nem hisztiztek, szófogadók voltak, tiszta szívvel szerettek és szeretni fognak, míg élnek és azon túl is! És a Télapó elfogadja...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése