...Gyakran meséltem, mesélnék most is ha valaki meghallgatná. "Tudod papa csak úgy fejből, nem könyvből". Fiatalabb koromban imádtam a meséket, boldog voltam, hogy valakiknek örömöt tudtam szerezni. Sokat olvastam és fordítottam magam, gyermekek nyelvére érthetően csak úgy fejből. Persze közre játszott hanglejtésem arc mimikám. Apuéktól is sokat hallottam. Jancsi és Juliska ezer történeteit, kicsit extrém, bizarr mesék voltak, de takaró alá bújva kacajt, huncut mosolyt titkokat rejtettek. A "Sosem volt cigány ország" meséi, talán sokaknak ismeretlen. Már nem tudom hogyan juthattam az ódon megviselt könyvhöz, de először át kellett rágnom minden gondolatát. A szépség benne is megvolt. Fiatalon sokat utaztam zötyögő vonatokon, Budapestre, Kecskemétre.Unatkozó ácsingózó gyermekek rohangáltak és valahogy kialakult egy szemkontaktus.Egyre közelebb kerültek hozzám, megérintettek és már ölembe kucorodva várták, hogy meséljek. Meséim rövidek voltak, kérték mesélj még és az idő rohant. Szülők bizalmatlanul néztek rám, "ez a gyerek tartózkodik az idegenektől!" És volt boldog ölelés, csillogó szemek. Néha volt visszajelzés, az óvodában kissé átformálva átélve mesélte társainak a hallottakat, óvó néni rémülten rohant a szülőkhöz! Soha nem a klasszikusokat meséltem, hiszen minden gyermek ismerte. Nem egyszer mégis tündérmesét kívántak. Fantáziám beindult, ilyenkor Ők voltak a főszereplők, angyali ruhákba öltöztetve. Tudtam ki a kedvenc játszótársa, ki az óvodáskori szerelme talán többet is, mint szülei tudhattak. A mesevilág csodás, kapukat nyithat rejtett vágyainkra, csak legyen befogadó, ki azonosulni tud érzelmekkel, bizalmi kapcsolatot képes kialakítani. Mert bizony a gyermekek érzelmi világa kifürkészhetetlen, keresik a tapintható érzékelhető pontokat, a megnyílást, az érthető szavakat a szeretetet. Valakihez odabújni, kedves szavakat hallani, olyat, mit anya szájából ismeretlen, mégis szép! Mikor anya csücsörít édes ajkát csókolnád, de valaki óva int, ezt nem szabad ez apáé. Mikor lopva lesed, amint gyengéd ölelésben apa anya ciciét csókolja, joggal mondhatod, na nem, az az enyém! Aztán lassan kialakul, enyém, tiéd, miénk, nem is bonyolult fogalma. A káli medencében sok-sok tabu létezett. Nem vagy csak ritkán érinthetted anyád, mint csecsemőként tetted. Magázni kellett, nem bújhattál hozzá, hogy megértsen, hogy egy voltál a többi közt, aki szeretetre vágyik. Kulcslyukon lested amint fürdőkádban fürdik, testét törölgeti, ami valaha tiéd volt, már tabu. Kegyetlen valóság, hiszen ölében csak a kicsik fértek el, és mi csak sóvárogva vártuk, hogy minket is öleljen. Valami rosszat kellett tennünk, hogy megbocsátásként minket is keblére fogadjon. Mikor halálos ágyán kezét szorongattam, utolsó sóhaja az volt, mindannyiótokat igaz szívből szerettem, csak a jó Isten a megmondhatója, kinek jutott több, vagy kevesebb. Nem a mennyiség számított, amit átadhattam gyermekeimnek unokáimnak az utókornak.
Hol volt, hol nem volt, volt egy pici ország, benne pici falu, benne pici emberkék, kik mindig várták a télapó eljöttét. Talán hittek még a mesékben, talán hitték ez a télapó nem tudhat mindent csínytevésükről. Izgalommal teli esték, cipők már fényesre vixolva várták az érkezést. Igaz nem hullott hó, még száncsengőt sem hallottak, de reméltek. Aztán apa mondta ékezik mikulás. Apa én még kicsinek számítok, hiszen akkora vagyok, mint a mikulás? Gyermekem, Te mindig a mi kicsink maradsz és a télapó is tudja. Bújjatok közelebb egymáshoz, testetek kezetek melege árassza a szeretet melegét. Akarjátok, hogy meséljek? Igen, igen!
Jó, akkor figyeljetek, mert kedvenc mesémet mondom, és ha kell feleljetek, mert kérdezek és jegyezzetek meg minden szót, mert rajzaitokban várom a választ, hogy más gyerekeknek is mesélhessek.
... A hegy oldalában egy fiú legeltette nyáját. Csendes magányában apja furulyáját fújta. Oly szépen szólt, hogy nyája köré sereglett, apró báránykák bújtak ölébe. Nem ismerte a télapót, a Jézuskát is anyja meséiből tudta. Egyszer a királylány megszökött várából. Egyedül, hogy senki se tudja. A furulya szó hallatán egy sziklának dőlt és mély álomba szenderült. A fiú meglelte, álom szép hajával a szél játszadozott. Hamvas arcát soha nem tudta feledni. Báránybőr bekecsével testét takarta. Akarjátok tudni, hogy a fiút, hogy hívták? No nem, óvodás társaitok nevét hallom, nevezzük egyszerűen Peti bojtárnak. És a királylány nevét kántáljátok, oly szép nevek talán meséitek álom hercegnője, legyen egyszerűen Anna. Mikor felébredt a gonosz sárkány várában volt. Peti bojtár nem értette, este még a holdfény ragyogott testére és reggelre tova tűnt. A király bánatában mindent felajánlott, fele királyságom, minden vagyonom, csak valaki kincsem vissza hozza. Jelentkeztek hercegek, vagyontól telt kalmárok, szépségét tudva ismerve minden vagyont megért. Peti bojtár a vár kapujáig sem jutott, mert szakadt ruháit látva ebrudálták. " Télapó mit jelent, hogy ebrudalták?" Tudjátok, mikor valaki szakadt ruhában, ápolatlan arcát látva inkább menekülnétek, szívében fájdalom lakol, nem érezhetitek, de, ha rátok tekint, olyan, mintha gyermekei lennétek. Valaki, valakik apukája, de a sors úgy hozta, hogy most éppen tehetetlen. Szóval mostohának érezte magát, az, hogy a hegyről lejött? Valaki súgta a falu határában él egy öreg nénike. Sokan mondták olyan boszorka. Haja kócos arca bibircsókos, de megfáradt ráncos arca mögött ott bujdosik a mosoly. Peti bojtár félénken bújt rozoga otthonába, de mikor arcára tekintett érzett valami meleget. A nagyanyó arcáról sugárzott. Nem kellett egy szót sem mondani, tudom, miért vagy itt. Kezét munkától repedezett tenyerébe fogta. Most hunyd le szemed. Peti látta, amint Anna a sárkány fogságában, sziklák barlangjában él, körötte ezer virágból font koszorú, nedű és nektár, mi szem szájnak ingere, csak a szabadság a végtelen szeretet hiányzott, a mélabús furulya hangja. Álomszép köntöse lebbent a barlang hűvösében, a remény éltette. Hatalmas tükör volt szobájában, gyakran ült előtte, nézte bájait, a szeméből kicsorduló könnyeket de a sárkányt soha nem látta. Ismeretlen világ volt számára, kincs pompa, mit mindenki remélhet, de valami hiányzott.
Az igazi mese most következik! Az erdő szélén, minden holdtöltekor megjelenik egy griff madár.
Az én szusszom is kifogyott, ha akarod mesém végét hallani, kérd apát, anyát, nagyszüleid! Fejezzék be ők, hiszen voltak gyerekek, tudják mire vágysz.
Egyről biztosíthatlak, megtalálták szerelmüket, a sárkánnyal sem kellett hadakozni, mert éppen téli álmát aludta. Fele királyság vagy az egész, ugyan kit érdekel!...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése