… Mikulás, karácsony ünnepére van tán egy forintod, nem magadért gyermekeidért, unokáidért. Nem, hogy adományodból valaki kezet mosson, feltörölje a kultúrház padlóját, hogy jól érezhesd magad. Szorgos keze ajándékot készít, agya kattog, még mit tehetek? És míg boldogságban élsz, talán nem is hiszed, hogy valakinek számítasz, valaki számít Rád, mert csak együtt vagyunk képesek, meglepetést, örömöt, boldogságot vinni, szegénynek hitt világunkba. Mikor koldus kért tőlem, agyam első gondolata, na ne, minden sarkon! Aztán lopakodva mentem vissza, ne lássa szemem, ne lássam az övét, mert sírás gyötört. Nem koldus adományra számítok, arra sem, hogy megértesz, én adnék, mert tehetem. Hidd el nincs mögötte politika, csak jó szándék, talán nincs is rászoruló, de egy gyermek lelke, még nem képes felfogni, mit kapott és kitől. Emlékezni már képes, nem a mennyiség a minőség, a tett számít. Van, aki szívesen adna, de már nincs kinek, van ki szívesen adna, de nem tudja kinek, és van ki szívesen adna, de nincs miből. Talán törvényt, méltóságot sértek, de szívem vágya, hogy Szabadságpuszta gyermekei emlékezzenek megélt, majd múltjukra. Lehet elfogult pártpolitikai hivatottság városunk közös örökségére, a vállalt EKF programra, mi csak örökségünket volt hivatott megmutatni, de a kapcsolódást a jelenhez a jövőhöz nem. Jártál a Kossuth utcán, aluljárók rejtekében, mikor éhes kezek nyúltak feléd, talán ki tiltották, csak egy kis meleg ételt akartak. Olyan, mikor rohansz a végtelenbe, de alattad szikla, alattad a bizonytalanság, mégis a mélybe veted magad, mert hiszel, mert érzed, tudod, valaki elkap és új életet ad. Lelkünkben pusztaiak maradunk… Ma még lehet, a holnap talán késő, de a szándék végtelen. Talán mondanom sem kellene, próbáltam volna adományt gyűjteni rászorulóknak, a Barátikör-nek, de erőlködésem eredménytelen volt. Ítélj és ítélkezz, és ítéltessél mert másként gondoltad! Egyszer eljön az idő, mikor el kell mesélned, miért is lettél pusztai. Mikor gyermekeid unokáid mondják el a Valót... De nem, álmomból riadtam, lesz szilveszter, petárdák tűzijátékok robbannak, kaják hullanak kukákba, hova lett az álom szült világom, mikor tenni akartam, mikor még hittem, hogy a semmiből is lehet kis karácsony. Morci cicám ajándékokat bont, unokáimnak szánt szalon cukorkákkal játszadozik, élvezi a meleget a szeretetet, mert neki meg adatott.
Aztán Zoli csenget, meghozta a napi betevőt, boldog mosoly, örökké ez maradjon! Sokunknak talán van, "Zolikája", nekem kis a legkisebb öcsém. Mikor pirított hagymán maréknyi hájon sült kacsa vér, benne gondosan felszeletelt kacsamáj, öt szájnak kevés, mégis elég. Már nagyobb voltam nekem a látvány is szép volt, mégis mikor számba tuszkolta az utolsó falatot, Imi te is egyél! És még mindig akadt friss kenyérrel, boldog mosollyal kitörölni a lábast, zsíros ajkakat nyalogatni... Érintetlen hó, már a télapó csizmái sem látszanak, Talán mégis, látod a tappancsokat, valaki jött és elment! De hagyott ajándékot, neked szüleidnek. Na jó, bújj bekecsedbe, ragadd meg a hólapátot és tüsténkedj, hogy a szomszédok is lássák, van még élet benned ami össze köt más világgal...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése