Kimenjünk ... Jó reggelt! Remélem szép volt az éjszakátok! A Zsepi hamar tudomásul vette, hogy velem maradt. Csendesen pihent kanapém sarkában, bár néha Morci egrecírozta, ilyenkor menekült ágyamba. A Hugi jelenléte kicsit zaklatta, a kedvenc helyére huppant. Próbált közelebb férkőzni, de a negatív kisugárzás zavarta ahogy engem is. Ketten bitorolták a heverőm, nekem csak széken jutott hely, ahol hallgattam eszement mondókáit, értelmezhetetlen elmélkedését. Soha nem fordult elő vele, hogy nincs otthon kenyere és éhes. Cáfolni próbáltam, hiszen csak nálam legalább tízszer kuncsorgott kenyérért, Bettinél legalább ennyiszer. Mondtam, sajnos kifogytam, nekem is rendelni, vagy sütni kell. Három szeletet olvasztottam fagyasztómból, egyet felajánlottam. Tudod én nem, vagy csak ritkán veszem meg a drága kenyeret. Én csak csipegetem, mint a galambok, de étvágya bivalyé! Nem akarom bántani, megerősítette bennem az elképzelést, hogy kenyeret, vagy zsemlyét sütök. Sorozataim után, minden megkelt, már csak a sütésre várt. Zsepivel az emeletre araszoltunk, Ő boldogan futott én a nyomában. A sütő előmelegítve, tepsi be és megkívántam ágyatok, csak úgy elnyúlni, és édes álomba szenderültem. Nem lehetett több, mint húsz perc, a zsemlyéim pirultak, dagadtak, ahogy vártam. Soha nem volt vágyam, hogy fent aludjak, a "démonok " markában, de ma jól esett. A sütőt elzártam, tepsi a tűzhely tetején, letakarva konyha ruhával. Futottunk még néhány kört, inkább Zsepi, és betértünk saját meleg otthonunkba. Morci részt kívánt Zsepi kajájából, agresszíven uralta, majd fürdőszobámba zártam, saját tálkájában kínált finom falatokkal. És tudjátok az idő nem állt meg, monoton ketyeg, ott van, hol alszom, hol álmokat kergetek, hol ébredek, és ébrenlétemben, mit nem is kívánhatnék. Étvágya megnőtt, mindent tisztára fogyasztott és elpihent a papa tiszta takarójában. Vannak emlékeim, mikor mellkasomon pihent, érezte szívem dobbanását, aztán a testemhez simulva pihent, majd lábaimra nehezedett, csak, hogy velem lehessen. Megöregedett, megtanulta, a papánál is vannak szabályok. Szeretni úgy, hogy nem bújhatok melléd, nem érezhetem simogatásod, halk szavad, nálam lehetetlen. Ahogy a nap felkel Morci cicám rohangál, papa galambokat hajtanék, de előtte adj enni! És kész vagyok az új napra, kávé, egy szál cigi, a WC és minden mi egész nap rám vár. Ha telefonom megcsörren, tudom fiaim lehetnek, de ennek is van koreográfiája. Véletlenül soha, hiszen tudatomban bajt rendkívüli eseményt jelent. Mitől nyugodt lelkem? Ha minden a tervezett, megszokott rendjén történik. Képes egy üzenet, egekbe küldeni, kombinálni, értelmezni, a TV-t kikapcsolni. Mégis a médiához nyúlok, szabad választás, szabad akarat. Ha bosszankodni akarok a Duna Tv. Ott jönnek eszement sorozataim, néha belefutok reklámokba, mosolygó elhivatott bemondókba, meztelenre vetkőztetem és látom bennük a nőt, az anyát, és nem értem, mit mondanak miről beszélnek...Tudjátok mi a szép, hogy még szükség van rám, cselekvő képességeimre. Már nem hivatkozhatok a múltra, hiszen én vagyok, cigifüstöm homályában, átszellemült világomban, hol a szeretet a meghatározó, hol nem szégyen könnyeket ejteni, vágyakozva az ölelésre, beteljesülve egyetlen érintéstől... Kimenjünk, szaladjunk, már nem az én kívánságom, de boldogság látni, ahogy a tó körül röpköd, másodpercek tört része, és vissza és újra, körbe-körbe karikába... Talán csak álmodok, mert megfontoltan, lassú léptekkel gondosan mindent szemügyre véve lépked, ahogy a papa is. Talán megöregedtünk, talán a madarak sem olyan vonzók, illatuk létük távolinak tűnnek, szárnyrebbenésük ijeszetenek, mégis szépek, valami szépre emlékeztetnek... Tudják, mi az én időm, hiszen sok van belőle. Morci egyfelől közelít következetesen, lassan kúszik arcom közelébe, karomon megpihen tapos karmait belém eresztené, de ruhám nem engedi, aztán szívem dobbanását érezve elnyúlik. Borostás arcom simogatja, körmeit behúzva dorombol, a béke a szeretet a biztonság reményében. Zsepinek nem jut más, mint behajtott lábam kuckójába vésse magát. Csak érezze testem illatát, rezdülésem alkalmazkodik. Sokszor kérdezem magamtól ennyi elég? Anya ölelő karjait elengedtem, megbékéltem, de ölelő karom testem hiányt érez... Zsepi a lépcső legmagasabb fokán áll, remélve hogy valaki beengedje. Nincsenek démonok, csak gazdi szaga, Emma, Anna, Kinga édes illata, a remény, hogy nem hagytatok itt! ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése