…Kis kályhámban elég, mi bú és fájdalom. Fiam óva int, apa ma
„még meleg van”, lesz még hideg, lesz még alkalom. Ha húsz fok, lábam fázik,
huszonkét fokban izzadok. Tényleg elég egy-két fok, hogy jobban érezhessem magam?
Venyige garmada várja, hogy lángra kapjon, anyával szecskáztuk éveken át, meglásd
papa, jó lesz ez még. Soha nem érek a végére, pedig ott rejlik a mélyben a fej
nélküli baltám, talán kedvenc cicánk teteme, ki azért bújt el, mert élete
reménytelen volt, ha én nem, ki találja meg? Van mikor azt hiszed túl nőttél
magadon, mikor minden mulandó, kuka, vagy a tűz martaléka lehet. Aztán
szelektálsz, ez a papa hátrahagyott be nem fejezett faragása lehetett, félre
teszed és gyűlik a kupac, talán valakinek. Görbe ágak, faragni
jó, unokád fantáziát lát benne, és küszködik, mert még éretlen amire született.
És te csak biztatod holnap, egy hónap múlva, ha nálam leszel folytatjuk.
Ez a
be nem fejezett világ, mert amíg van holnap, van remény, és van mit tenni, nem mindent
elégetni!…
Ha fázom, begyújtok, két marék venyige, hirtelen nagy meleg, aztán lassan hamvad a parázs, hűl a lelkem. Aztán újra raksz rá, levelek más számára már értéktelen fotók, rég lejárt számlák, kis kályhámban minden elég, egy rész a múltamból, de még egyszer meleget ad. Kéményből távozik a múlt. Mi valaha a szíved melengette, ma testem minden zsigere érezheti, ha csak rövid időre is.
Egyszer valaki azt mondta, ha már megunt tárgyaidat, széket, szekrényt ágyat tüzelsz, akkor nagy a baj! Mert nem tárgyaktól válsz meg, életed egy részétől! Tudom hiú remény, hogy gázszámlámat csökkenthetem, mégis több, mint várni, hogy valami jobb legyen...
A venyige fogy ahogy az én életem is. Mindig arra gondolok, amit anya mondott nyáron, ha kibírhatatlan a hőség, van mit levetned. Ha már puszta meztelen tested érinti a hűvösnek vélt takaród, elfogadod, nincs tovább. A leplet szemérmesen mégis csak oda húzod, hol értékedet véled, és hagyod, hogy tested átjárja a hűvös hajnali harmat.
Ha tüzes testét érintettem, képesek voltunk egyre hangolódni, eggyé olvadni, közösen a boldog együttlétet érezni, együtt izzadni és lassan örök ölelésben együtt lehűlni.
Télen felöltözhetsz, még alváshoz is húzhatsz zoknit, begubózol pihe-puha takaródba, és ha párod vacogva közelít, magadhoz öleled, közös melegetek legyőz mindent, mit hidegnek vélsz.
Ha egyedül maradsz, lehet vastag takaró, tested hűvös izzadtság uralja, kinyúlni nem mersz, mert a hideg léted velejéig hat. Próbálsz nem gondolkodni, de agyadban kattog a talán nem is olyan régmúlt. Mikor azt hiszed, a rémálom elmúlt, kinyújtod kisujjad, majd a kezed, úgy véled tested párája felszáradt, a lidérces álom megszűnt, újra magadra lelhetsz. Mert a felkelő nap új napot ígér, és hiszel benne, mert még mindig ez a valód, amiben élsz és remélsz!...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése