Higgyek, vagy ne higgyek?

  

... Megmentőm, egy szó egy fogalom, azt mondtad ne írjak rólad. Gyermekként nagyobb fiúk a mosó jéghideg vízébe dobtak, tanuljak meg úszni, és volt valaki ki kiemelt, lila ajkam látva dörzsölte testemet és éltet lehelt. Sok-sok élményem volt életemben, de mindig volt, ki segített. Talán nehéz lenne felidézni, felsorolni. Az évek múltával sok mindenbe beletörődtem de, hogy valakire, valakikre rászoruljak, nehéz volt. Tudomásul kellet venni, hogy testem már nem úgy működik, mint valaha. Van szükséglet, mit leírva valakiknél kiveri a biztosítékot és van ki megértéssel viseli. Mert életem nekem is csak egy van, és ha boldogságomhoz ez kell, hát legyen. A sok kérdőjel talán egyet jelent, tudod és már nem szégyellem elfogadni, hogy így létezem vagyok és vagy, vagytok nekem. Tudod minden nap van "megmentőm". Nem nevezem, hiszen igényem kevés, mégis hogy létezzen valakikre számíthatok... Sokszor gondolom, ha egy otthonba lennék zárva, minden megadatna, de valahol elvennék a szabadságom a kertem szépségeit, az időt a várakozást a beteljesülést és az újra vágyakozást várakozást. Mert az idő nem üres, kitölteni széppel, jóval csak rajtam múlik. Érdekes, soha nem láttam angyalszárnyon lebegő alakot, ki segített, segíteni tudhatott, földhöz ragadt ízig-vérig emberek voltak. Talán más világban élek, talán még mindig a földi létben. Ha egyszer Isten fejemre koppint, te makacs, nem hittél bennem, de félted örök jelenlétem, nem kárhoztatlak a mennyek országában van a helyed, mert tetteid igazak voltak. Csak anyám hitt bennem feleségem, gyermekeim és unokáim talán néhány barátom. Mind földre szállt angyalok. Higgyem, vagy az utolsó pillanatig kételkedjek, de tudom, minden emberben van valami ami nem e-világi... Azt mondják ábrándozni jó, de valótlant valósnak látni még jobb. Hihettem gyermekfejjel csodákban, láthattam hihetetlent, ma mindez csupán álom, szép álom. Mert míg élsz merj álmodni, hiszen valós világod attól lesz szép, élvezhetőbb! Hamis elképzelhetetlen? Mondd meg, ki mindig okosabb voltál, hol a határ álom és valóság közt, mert én még mindig nem tudom... Mikor azt mondom köszönöm, vagy ahogy anyám tanította köszönöm szépen, talán mindenki érti, miért is létezem, miért is vagyok, ki érdemes rá...