Puszta népe, apraja nagyja, ma és holnap? ...

... Talán emlékezetes lesz e nap, aminek még nincs vége. Kezdeni ott kezdem, hogy utolsó találkozásunkról nincsen jó emlékem. Számkivetettnek éreztem magam megtűrt idegen személynek. Ma nem így történt, elfogadó mosolygó arcok, mintha mindenki kedvence lennék, ki élvezi a létet, hogy köztük mutatkozhatom. Beszélgetni nehezen kezdtem, így a kicsikkel próbálkoztam. Nem kellett sok idő, volt ki ujjam fogta és elvitt anyukájához. Megnyílt és mesélt. A döbbenet az volt, hogy előre közölte van egy jó és rossz meséje. Egymással szemben ültünk és kértem mesélje a jót, majd utána a rosszat. Bemutatkozott, Kozma Gréta Léna vagyok de a Lénát jobban szeretem. Alig múltam öt éves. Meséje nem volt szívderítő inkább elgondoltató. Mondtam ismerem anyukáját, még a nagyit is és nagyon szeretem Őket. Még kislány volt, mikor megismertem és a legszebb őszi barackot kínálta, kóstoljam ez a legfinomabb. Olyan szép szemei voltak, mint a Tiéd és mindig kedves volt. Téged hogy hívnak? " Imi papa vagyok és nekem is van kisunokám, akkora mint Te vagy és nagyon szeret". Váratlanul nyakamba borult, " Imi papa nagyon szeretlek!". Nem volt szavam, csak gyengéd ölelésem...