Egy nyugdíjas naplójából

Ma olyanról szeretnék írni, ami a legtöbb ember számára tabu. Lehet furcsa, lehet elítélendő, lehet érthető, átérezhető, bevállalom.

Egy idősödő embernek is lehetnek érzései, vágyai. Emberből vagyunk, élünk és szeretünk. 

Mikor utoljára együtt voltunk, azt mondtad, nagyon jó. Nem tudhattam, ez volt az utolsó együtt töltött boldog pillanat sokasága. Ellazultál és ragyogtál. 
Életünk része volt, a boldogság megnyilvánulása. Kis ölelés, simogatás, miért ne járna nekünk.

Aztán amikor, tehetetlen tested már egy "felsőbb kór" irányította, hiába simogattam, kezed szorítottam, csak szemedben láttam a jóleső kedves érzést. Kezed combomra tetted, megszorítottad, szemedben huncut mosollyal búcsúztál.

Szorításod gyengült, szemeid lecsukódtak, utolsó sóhaj, utolsó lehelet, és elmentél. 

Iszonyú fájdalmat éreztem, egy pillanat alatt akartam elmondani mindent,  amit az életben nem tudtam. Bocsánatért esdekeltem, minden rosszért, de tudtam, már nem hallod, de talán érzékelted. 
Arra gondoltam, ha szívem megszakad együtt távozhatunk. 
De a Teremtő más sorsot szánt nekem, élnem kell, van miért.

Csókoltam, meleg tested, izmaid elernyedtek, ráncaid kisimultak.

Elmémbe rögzítettem drága tested minden zugát, az elmúlás utolsó pillanatát.

Ma már csak fájó emlék, az első együttlétünk, szemérmes tested minden rezdülése, gyermekeink születése, mosollyal teli fájdalmaid, együtt töltött boldog éveink, hol sírtunk, hol nevettünk...

"Elengedlek, tégy Te is így!

Ma éjszaka búcsúzom Tőletek, 2020. június 5-én éjjel.

Szerető férj, jó apa voltál. Tudod az élet egy pillanat, az univerzum végtelen.

Elengedlek, kérlek Te is így tegyél. Még élhetsz, láthatod gyermekeink, unokáink életét, jövőjét. Már nem leszek lidérces álmaid része, bár ezt nem ígérhetem. 

Tudom ez fájdalmas, hiszen próbáltalak álmaidban is irányítani, befolyásolni. Álmaid része voltam, ez természetes, de nem lehetek akadálya további életednek. Szeretetünk végtelen, és ez így lesz a jövőben is. A szíved hatalmas, belefér más is, akadály nélkül.

Új világba költözök, a csillagok közé. Eddig itt voltam a földi létben, mellettetek. Szeretnélek megérinteni, de már nem lehet. 

Megérdemled az önálló életet. Megbocsátok mindenért, amit tettél, gondoltál, cselekedtél. Tegyél Te is így!

Boldogságunk, szeretetünk, nem múlik el, csak más dimenzióba kerül. 

Ha friss virágot hoztok síromra, lehajlok, megszagolom, ha már kórót lenget a szél, mert nem tudtatok jönni, akkor is azt a pillanatot érzékelem, amikor elhelyeztétek. 

Mikor Anna kimondja a szót, Mama, érzékelem, bár nem ölelhetem. Számára legyen örök emlék a mama láthatatlan test nélküli szeretete.

Erik hangját mindig hallom, ahogy a síromnál elköszönt, szia mama..." 

Tudod anya, legyen bár egy pillanat az életünkből, legyen a végtelen, számomra a szeretetről, szoros összetartozásról szól.

Isten Veled, örökkön örökké Veled!!!