A feleségem üvegre festett munkái.
Ezotéria, fantázia, vagy csak a természet szépsége,
ami megfogta.
Már nem tudom, és soha nem fogja a fülembe súgni.
Azt tudom,
hogy ragyogott, amikor alkotott, és határtalan boldogság töltötte el, ha egy-egy
darab elkészült.
Nem vágyott a túlvilági létre, számára a jelen
bizonytalan volt, mégis a reményteli jövő éltette.
A fényben megcsillanó színek
elvarázsolták, kereste a harmóniát, a szemben visszatükröződő szépséget.
Hány
és hány álmatlan éjszaka, a remény, hogy majd valakinek tetszik!
A szemei
lecsukódtak, a fény kihunyt, már csak a munkáiban látom azt a ragyogást, ami
soha el nem múlik!
A pillangó volt a kedvence, aki szabadon szárnyal és színeivel elbűvöli
az embert...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése