Unokám vallomása…

Unokám vallomása…

Tudod papa mikor kisebb voltam, egyedüli unokátok, mindent nekem adtatok, de van Anna, a kis unokahúgom osztozni kell a szeretetben.

A mama nyünyörgött neki, Anna mosolygott Rá.

A mama magához ölelte szeretgette, ahogy engem is mikor kicsi voltam. 

Aztán eljött az idő, amikor a mama már gyenge volt. Talán ez volt az utolsó, amikor szívük dobbanása eggyé vált.

A mama már csak képen láthatta Anna gyönyörű szemeit.

Szia mama!

Aztán a mama elment a csillagok közé.

Az eper nekem termett, a málnabokrok szeder gyümölcsét én habzsoltam, a fügét én majszoltam, a mézbogyót a papával csak én élveztem.

Most már Anna is örül, ahogy felfedezi a papa rejtett kincseit. Kis kosárkába gyűjti, de nekem is mindig érik.

Az a néhány szem áfonya isteni volt. Tudom a mama szeretete nélkül nem lett volna olyan finom. A papa szeretete is benne volt, minden gyümölcsben, minden virágban, amit megszagoltunk.

Nyáron fürödtem a kis kádban. Télen a papa káposztát kevert benne, de én is elfértem.
Anna Neked is jó lesz, hidd el nincs jobb mint, pancsízni benne.

A mamával sokat játszottunk, piros pacsit, mindig Ő nyert. A papával havat lapátoltam...

Élveztünk együtt filmet nézni, Ő mindig megtalálta a kedvencemet.

Anna a virágokért rajong, a kis árva csigaházért, mindent megszagol, rögzít az idők végezetéig, én a nyíllal lövök a végtelenbe.  A kis konyhám is az Övé lett!

A homokozót Anna is felfedezte, benne a rejtett emlékek, a papával épített piramis, várak, döngölt virágok, figurák, neked sütött sütemények.

Tudom a mama fentről figyel, szeretete, ölelése a szívünkben újra éled, ha kicsik vagyunk is, ott rejtőzik mindörökké...