Most tavasz van, tél vagy nyár?

 

… Most tavasz van, tél vagy nyár? Már nem tudom. Ha ablakomon kinézek tavasz, nyílnak a virágok, madarak zengik a tavasz énekét, ha kilépek elkel a meleg kabát, ha a lelkembe nézek, talán a tél. 

Nehezen múlnak a sötét felhők, szemem előtt a félelem, a túlélés reménye. Nem tudom volt-e életemben ilyen reménytelen „ítéletidő”, mindig volt megoldás, egy üveg rum és egymásba karolva leküzdöttük a távolságot, mindig hazatértünk. Igaz csak hótorlasz, hófalak, a természet alkotta szépség és félelem.

Mi ez a vírus, ami bennem félelmet generál? Milyen természeti jelenség? Vagy gonosz emberek szüleménye? Fiatalok voltunk, bátrak, mindig együtt egymásért a természetben vagy ellen.

Volt földrengés, amit nem hittünk, hiszen soha nem volt benne részünk. Amikor a szomszédok pizsamában menekültek, anya vasalt, bízva mosolyában, a csörgő csillárok mellett, reggeliztünk, és értetlenül néztük a rejtelmes történést. Mentünk Almádiba, ahol mindig nyugalom volt. Álmunkból madarak hangos riadt rikácsolása ébresztett, kutyák ugatása, mi összebújtunk és reméltünk. A kémény ledőlt, mi csak öleltük egymást. Nem tudom, imádkoztunk-e, nem volt jellemző, a bizalom mindig erősebb volt. Mondták utórengés, az epicentrum és vonala Almádi. Soha nem volt félelem érzése, talán gyermekeim is ezt érzik a mai napig.

Csernobil? A mai napig rejtély. A hírek későn jutottak el hozzánk. Eltitkolt igazság, valótlan hírek, és bizalom, amit anya sugárzott. Menekülő útvonal újra Almádi a Dédi rendíthetetlen birodalma. A homokozó, ahol senki és semmi nem zavarhatta a nagyvárostól távoli világot. Később kiderült, nem volt a legjobb választás, hiszen a homok, ami képes megkötni a káros sugárzást, valóban? Mindenhol, ahol a szeretet, a bizalom erősebb lehet a természet erejénél?

Mi hittünk és hiszünk a világ mindensége fölötti erőben, talán azért, mert a szeretet olyan erő, ami, ha nem sérül, nem legyőzhető! ...

Amikor számomra ismeretlen nagy bátyám, Csongrád főterén, a templom mellett, felsőbb parancsra szuronyra szegezve elindult az ismeretlen világ felé, vajon mit érezhetett, vele anyja hite, a visszavárás reménye. Egy orosz mesterlövész célba vette. Szenvedett, vagy nem, gondolhatott-e ránk, a jövő nemzedékére, vagy meghalt csendben, ahogy az úr rendelte. Kálmán bátyám, ha csak egyszer szemedbe nézhettem volna... Más volt-e halála, mint sok más embertársunké, akit elragadt az értelmetlen halál, a rejtelmes vírus. Vajon, volt-e értelme élni, küzdeni, vagy egyszerűen meghalni a hazáért, érted, értem, mindenkiért...