Ölelés, csók, puszi...

 

... Kit valaha forrón ölelhettünk, csókolhattunk, talán anyánk volt. Nem volt kérdés, csak az élet örök ereje, mely belőle fakadt és adta a túlélés esélyét.

Aztán mikor szemünk lecsukva ajkunk hosszan össze forrt, és testünk minden porcikája remegett, már nem a nyálas puszi volt, valamiért, valakiért, talán agyunk szüleménye, szerelmünk beteljesülése.

Gyermekkorunkban belénk nevelték, a puszi olyan megnyilvánulása szeretetnek, amit te adhatsz, ajkad érintésével, vagy megtagadhatod. A szülői szereteten kívül elvárták, hogy pusziljunk olyat, akit nem is ismertünk, legyen kedves öreg boszi néni, nekünk puszilni kellett. Szelektálni nem tudtunk, hiszen volt egyfajta elvárás és a tiszta érzelem. Mikor értelmünk kipattanni látszott, talán tudtunk különbséget tenni, a puszi vélt ajándékunk volt, neki, ki közel állt ifjú szívünkhöz. Aztán el kellett vonatkoztatni, mi csók és mi a puszi.

Érdekes, soha nem tudtunk puszit adni anya ajkára, a puszi illette a szeme, a haja, az arca bármely pontját a cicijét, a hasát, de soha nem az ajkát. Valahogy az tabu volt, az talán csak apámé. Hányszor csábított lágy ajka, a szavak hol keletkeztek, hozzám szóltak, és pusziltam volna, csak hozzá érinthettem volna ajkam, de nem így tettem.

 

Az első megtagadt ölelés, mikor már a kis egójuk akkora volt, hogy apa ez snassz, ne égess a barátaim előtt. Természetes és tradicionális volt a puszi, az ölelés. Nagyon fájt, de anya nyugtatott, apa ezt el kell fogadnod. Ma az ölelés, egy puszi, újra természetes és egyre szorosabb.

Mikor unokám megölel, apja elvesztegetett ölelését is érzem, csak puszit ne kívánj, papa azt csak te adhatsz. A mama puszilhatott, ölelhetett az Ő privilégiuma volt, Ő még érezhette lágy ajkaim, neked már elég egy érintés, hiszen tudom a szeretet néha nehezen kimutatható, de átadható, egy tekintet egy érintés formájában.

Leány unokám más, Ő elvárja, hogy pusziljam, ha fáj, ha csak a csiklandozásról szól, puszit küld, ha elmegyek, kapd el papa, ha elkaptam vissza küldöm. És boldogan öleli puszimat. Ő még tud puszilni, hosszan a papa arcán, aztán elolvadok.

Eljöhet az idő, amikor Ő is azt mondja, papa ne, ez már snassz…