Gyermekkorom világa. Értelem és érzelem...

 ... Nem tudok Rád felnőttként gondolni. Megmaradtál a kicsi „megalkuvó” kislányként. Ahogy én is voltam, segítő a csínytevésekben közel, de mégis távol szívemtől. Évek múltával felnőtt lettél és napjaimban fókuszba kerültél. A kvíz játékokban kihívó. Mintha el kellene fogadnom, hogy „nagy” lettél. Nem akarom, hiszen tudom túl nőttél minden mércét. Azért rejtőzve próbára teszem magam, és mondhatom, mindig legyőztél. Nem tölt el szomorúsággal, csak büszkeséggel, mert érzem a tudás hatalom, és ennek birtokában vagy, megméretteted magad, vagy nem. Becsülni és tisztelni tudlak. Ez Te lettél! 

... Vajon falunk címere mit árul el múltunkból, mit mond napjainknak. Értelmezni is nehéz, de egy biztos körbe zárt harcos egységet sugall. Sárkány a kinyújtott karmaival, egyfajta védelmet együvé tartozást jelentett. Vér, tán könnycsepp hullott  reánk...
Mikor kicsik voltunk, hányszor játszottunk együtt és soha nem a különbséget az egyezőséget kerestük egymásban. Mikor nagyobbak lettünk és tudtuk mi lapul lábunk közt, felismertük a különbözőséget, de az egyezőséget nem kellett keresni. Megöregedtünk, tudjuk mit jelentett a különbség és soha nem felejtettük az egyezőséget!

Tudom, kicsit kirekesztettek voltatok a "Fő-szeg" birodalmából. Már az okát nem keresem. Kirekesztettség, közelség, mind ott lapulnak szívemben. Minden a szeretetről, az egymás elfogadásáról szólt. Hogy nem mindenben tudtunk azonosulni gyermeki csínytevésünkkel, megértem, hiszen hatották ránk a szülők által diktált erkölcsi normák.  Tölli, Tasner, Perger, Gelencsér, Illés, azért nem voltunk semmik?! De minden tettünk, büszkén vállalom! 

Az, hogy volt al-szeg, meg fő-szeg, nem a mi döntésünk volt. Valaki plántálta a negatív érzést. Mi éltük a mi kis világunk, hagytuk befolyásolni a szülők erkölcsi normatíváit. Ugyanolyan gyermekek voltunk, mégis mások, nem a mi értékítéletünk miatt. Miért volt hadszíntér, a fő-gyep és al-gyep? A káposztáskert a maga rejtelmeivel a fő-szeghez tartozott, a focipálya az al-szeghez. Emlékszem a bekötőút a fő-gyephez, demarkációs vonal volt. A Sári birtok mellett kellett elhaladnunk és mindig féltem. Miért volt nekem ellenségem a bérma testvérem, aki az al-szegben lakott, egy bicikli pumpával küldött a sárba? Miért kellett nekem trágya lepénnyel beszennyezni osztály társam bátyját, és miért kellett harcolni az alagútban, fejsérülésekkel, mikor kárát én ittam?  Vajon honnan jöhetett a gyűlölet, hogy egymást  vertük, mikor a világ a miénk volt, al-szeg, vagy fő-szeg. 

Az iskolában egyek voltunk, a templomban együtt imádkoztunk, akkor ki volt aki elválasztott bennünket a való életben? Történelmi, természeti vonal? Kicsiben sem természetes, akkor hogy fogadjuk el, hogy nagyban is érvényesül? Nem tudom, hatalmi harc a semmiért, félelem, vagy sérelem? 

Tudom a múltban is volt megosztottság, nem kettő, talán három. A puszta templom és környéke,  talán al-szeg, meg a fő-szeg. De tudom,  Mindszentkálla egyesült, testben és lélekben, és talán a gyermekeink, unokáink soha nem tudják meg, hogy létezett valaha különbség...