… A szomszéd kertje mindig zöldebb, a barátaim virágai mindig szebbek, mint az enyéim. Az elégedetlenség szól belőlem? Nem, mindenki a saját boldogságára cselekszik. A kor előrehaladtával az igény megnő. Legalább a kertem legyen olyan, amit valaha képzeltem. Hogy olyan lehessen, tennem kell érte. A szép a szebb vágyakat ébreszt. A beteljesülés a lelkemben keresendő. Mert kerti, vagy a benti növényeim velem élnek, az én levegőmet szívják, az én lelkemet szolgálják.
Nem kell mélyre hajolnom, csak a földre, lábam elé tekintsek, aztán az égre a felhők közt keresni, ki mindezt adta. Nincs frissen nyírott pázsit, a természet adta valóság, a kezdet, mert a tavasz már csak rám vár, hogy alkossak a saját elképzelésem szerint, de mindig az ő segítségével. A tavasz a természet színei varázslatosak. Mikor fiatalon kérdezték, melyik a színem, azt feleltem a világoskék, mert szemem, hajam szőke színe, az ego-m ezt kívánta, holott a természet ritka adottsága. Bár a felhők mögött az ég mindig halványkék, a tenger, ha nem háborog, lehet bársony kék. De a természet virágai mellőzik ezt a színt. Talán a harangvirág, mely halvány kékből szirmai végén sötétbe borulnak. Ma nincs szín, mi különb a másiknál, legyen halvány, pasztell, vagy élénk ezer fényben pompázva már minden az én színem.
Árnyas bokrok alatt, fa dézsámban, virágot bontanak, néha árván csak egyedül, rajtam múlik, hogy láthassam és elmondhassam, ki már nem láthatja. A tavasz közeledte mindig kihívás. Néha túl nőnek rajtam, szelektálnom kell. Mindig vannak kitüntetettek, akiknek létét tovább akarom. Gondos átültetés, öntözés becézgetés, és a "feleslegesek" mennek a komposztra nem, hogy tovább éljenek, csak adják át az energiát a szeretetet mit én adhattam, mert a természet nem felejt.
És jön kislány unokám. Kezében mindig frissen nyílott virág, ha boltba megyünk a boltos néninek, hazafelé anyának, apának, Gitta mamának és nekem. A kertészkedés külön program. Az asztal terítve virágfölddel teli ültető edényekkel, kis lapát csipesz és a virágmagok. Pici ujjai hamar ráébresztik, hogy könnyebb érzékelni, mi az egy, vagy a több. Hatalmas szemeivel rám tekint, „papa ebbe több került”, sebaj, ha kikelnek ráérünk eldönteni ki a legerősebb. A virágföldet jobb kézzel adagolni, érezni ujjaim közt, mint lapáttal meríteni.
És jön a várakozás, a vágyakozás, hogy újra velem lehessen. Mert kikeltek a magok, az eper palánták, már bimbókat hoznak, „és papa eper is lesz?”, mert tudod, hogy szeretem. Tudod a beporzáshoz méhecskék is kellenek, hiába a gyönyörű virág, ha nem repül arra egy rovar, ki lábacskáin tovább viszi az éltet adó virágport és megtermékenyül. A halacskák sem születnek, mert az anya halacskák petéket raknak, kell egy apa halacska, ki éppen arra úszik és „apa tejjel” bepermetezi. És ez így van a brekuszokkal, a tyúkokkal, libákkal, és a világ sok-sok teremtvényével. Mert te sem születhettél volna, ha apa nem lett volna.
Mikor a természetbe jutsz, mikor látod a megújulást, látod a virágok ezer illatozó pompáját, eszedbe jut, hogy nem te voltál, nem te tetted, de akartad, hogy így legyen. Mert van, aki nem te vagy, talán akaratod is érvényesül, de valaki feletted áll, nem érdekli a szomszéd kertje, nem érdekli, hogy neked mi a szép, egyet akar, hogy mindenkinek szép legyen a saját ízlése, látómezője szerint… És ez a csoda!...
Ezer kérdés, ezer megmagyarázhatatlan valóság, ezer olyan dolog, mik Velük boldogság, ezer érzés, hogy élni érdemes. Velük a természettel örökké! …
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése