Egyedül
Tudjátok mi az egyedüllét? Amikor a lakásban elindulsz,
beszélsz a virágokkal, hagyod a pókot szőni, amikor a porcicák vigyorognak a
sarokban. Aztán enni kellene valamit, mélyhűtő, friss cuccok, nem is tudom, mit
kívánok. A mosogatógép megtelt, pedig mindig mosogatok, a mosógép is csak
telik, majd holnap elindítom. Locsolnom kell, a virágok leengedték levelüket,
és csak vagyok.
Nem véletlen a fele-ség. Mindent együtt csináltuk, volt
program, ütemezés, aki felügyelte vezényelte tetteimet. Most ki kell találni, felfedni
és megtenni, mindezt egyedül. Kimegyek a kertbe, a madarak boldogan
csicseregnek, a tópartján fürdenek, a virágok pompáznak, mindezt, már csak
nekem. Ők nem tudják, hogy egyedül maradtam.
Néha viszek a temetőbe egy
csokorral, hogy Ő is élvezhesse illatát. Aztán hazatérek, járom a köreimet a
kertben, a lakásban, és csak azt érzem, valami hiányzik. Nyúlok valamiért,
tegnap ott volt, ma nem találom. Anya segíts, de nem kapok választ. Álmomban
megmutatja, másnap megtalálom.
A szemem sarka fáj, pedig már kevesebbet sírok.
A lelkem ki van hegyezve. Minden megérint, egy TV sorozat, egy üzenet, egy gondolat.
A mérhetetlen szeretet, amit nap, mint megtapasztalok. Nagyon mély a seb, hiába
akar a tudatom gyógyítani.
Mikor azt mondjátok boldog szülinapot, emlékeztettek
arra, hogy újra eltelt egy év, nélküle, közelebb az elmúláshoz. Mindig nehezen viseltem
ezt a napot. Tudom, hogy a szeretet áll mögötte.
Hiányzik az ölelés, a testi érintés. Igen megszülettem, szeretetre, gyötrelmes
életre.
Szerettem és szeretni fogok, amíg élek, Veletek, vagy nélkületek...
