... Istenem, hány és hány gondolat születik agyamban nap, mint nap és megy a veszendőbe. Már csak szelektíven gondolkodom, már nem lényeg mi jó nekem, azt kutatom, kinek segíthetek, ki a fontos, és ki hanyagolható. Facebook táborom leszűkült, ez így van rendjén. Láthatom kinek vagyok fontos, gyászommal siránkozásaimmal korommal és a jövőbe vetett hitemmel.
Aztán múltak a napok, hónapok, évek, elfogadtam, bár, ha Rá gondolok nagyon fáj, de ez is az élet rendje.
Mikor látom a felnövekvő fiatalságot, irigység fog el, az elmúlt évek, a soha vissza nem térő érzések. Mikor először fogtam remegő kezet, mikor először vallottam szerelmet, mikor először érintettem szűzi testet, és tettem magamévá, hova lettek? Fiatalságom nagy eszméje, élj egyensúlyban, tested és a lelked harmóniája a fontos. Öreg koromra ebből mi lehet igaz? Lehetnek érzéseim, vágyaim, mint anno fiatalon? Vagy leéltem életem azon részét és csak a vágyakozás juthat osztályrészül. Mikor öreg tekintetek pásztázták nejem fiatal testét kiakadtam, ma lopva lesem a test szépségét, csorgó "nyállal", ahogy ők tették. Elítélendő, akkor igen, ma szánalom?
Hová lettünk, lettem. Irigylem, akik még ma is együtt élnek, megöregedve, egymáshoz bújnak, egymást becézgetve, simogatva bújnak ágyba, és várják a reggelt, újra együtt a végtelenségig.
Vajon milyen naiv gondolatok lehettek fiatalon, a szerelem a szeretet minden akadályt legyőz, vajon miért nem gondoltunk a végzetre, amikor akár egyedül kell tovább élni életem…
Láttam, éltem, szerettem. Láttam gyermekeim felnőni, érezhettem unokáim szeretetét, lecsukhattam feleségem szemét, de soha nem láthattam a jövőt…
Türelmetlen vagyok, vagy csak naiv, de az óra ketyeg…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése