Vágyni az álmaid, megélni a napjaid...

 

… Várom a nyarat, mikor kis tested körbefonja, átkarolja a papa ajándéka, biztonságot nyújtó szeretete. Vágytad, én még jobban, hogy boldognak lássalak. Csak a partról nézlek, mert nekem már hideg a meleg Balaton is, de felteszem messze látó szemüvegem, hogy a boldogságod minden pillanatát élvezhessem, és ha hozzám szaladsz, száraz törölközővel várlak és magamhoz ölellek…

Erikkel sátorozást tervezünk, olyan vadregényest, nomád életmódot. Anna még kicsi, ha nagyobb lesz, megígérte Ő viszi el a számára is még ismeretlen világba. 

A káli medencébe, Mindszentkállán a papa számára ismert, unokám részére feltárhatatlan birodalomba. Mondtam mosakodni a felkelő nap harmatjában lehet. Nem baj papa, úgyis utálok fogat mosni.

Papa hozod a bicskád? Én is viszem, amit tőled kaptam, nem félek a vaddisznó röfögéstől, de ugye ott leszel mellettem. Viszem a nyilam is, és még mit papa? 

Fantáziája beindult, nem lehetett leállítani. Hálózsák, takarók, váltás ruhák, lámpák, távcső, hiába mondtam, anya és apa mindenről gondoskodik.

Pirított ürge húst eszünk, rántott varjú szárnyat, galamb tojást. Cukros zsíros kenyeret, földből kirántott hagymával. Papa a Tomi borát issza, Te a Kékkutit,  vagy tán Fantát? 

" Vagy anyu rántott husiját, friss cipóval, gondosan csomagolva, illatos májkrémes zsemlyét, kis üvegben málna szörppel".

Vigyünk csákányt, mert kincset is keresünk. 

Nem tudja feledni a papa meséiből ismert, dédi rejtélyes pincéjét, a puszta templom török kincseit, a bányát, a hegy gyomrában rejlő alagutat, számtalan kihívást. 

Mindezt egy nap alatt.

A lépcsőt már nem vállalhatom, sem le, sem fel. Anno egy szuszra, ma sehogy. Pedig a bagókő maradványai, a dzsumbujban rejlő lépcsőfokok, mind mesélni tudnának.

A képzelet végtelen, csodálatos megélni azt, ami nekem mindig megadatott, neki csak egy sejtelmes éjszaka, egy nagy sétatitkok utáni vágyakozás.

Látod, megint csak egy varázslatos vágyálom, vajon ki lesz részes benne, az időjárás, a fiaim, kísérve apa bizonytalan lépteit, osztozva boldogságában? Képes vagyok hegyet mászni, néha megpihenni, és csodálni mindazt, amit a természet és a szeretteim boldogsága nyújt…

Ha álmom megvalósul, talán a lelkem egy pontja vágya is enyhül, megosztani mindazt, amit leírni lehetetlen, de megélni, újra érezni, velük felülmúlhatatlan. 

Gyermekkorom megélt szépsége nem csak az enyém, a tiétek, az övék, mindörökké…

Vágyom a napot, napokat, egyre többet és életem utolsó pillanatáig, mert mindent átadni nem tudok, de törekszem rá! 

Szülőföldem, gyermekkorom  világa, a "kühegy", a "bitófa", a "lófingató", a "partos" a füsti fecskékkel, samuval a csontvázzal, a "magyartető", a "benda" fensíkja, a felsőerdő a forrásával. A "bikszár" nagyapámék vélt birtokával, az apáti hegy Tasner nagyapám romos pincéjével Délre a "harasztos" dagonyázás a mocsárban a káposztáskert, nádasával, a mosó "aszeg-főszeg",  "főgyep-alsó gyep" és sorolhatnám... És a temető, minden gyermek sejtelmes birtoka, a Szentmihály lovával. Vajon kipróbáltad? Mert én igen! 

Mindszentkálla, még leírni is büszkeség!  Nem tudom lesz-e időm a sok-sok élményt megosztani, beszélni, mesélni, mert szeretem! 

Tudjátok mennyi kincset rejt e vidék, ha nem,  keressétek a szívetekben, apádék, nagyapák szívében.

Mindig büszke lehetek rád és lehetsz rám, mert soha nem feledlek!...