… Csak egy felkiáltó jel vagy életed margóján! Nem kérdi senki, mi ez a paca, talán Te magad.
Féld az Istent és tiszteld az embert, mert Isten soha, de ember bármikor lehetsz!
Cunami, égő erdők, özönvíz, menekülő emberek és vadak, égből hulló jégeső figyelmeztet,
De a dunyhád alá bújsz, amit anyád apád készített, remélve megvéd minden rossztól.
Az ébrenlét nem annyi, hogy kinyitod szemed, pislogsz, hogy tisztán láthass.
A szemed kevés, hogy mindent érzékelhess, szíved lelked minden porcikád kell, hogy érezzen.
Vírus, mely oly idegen volt számodra, félelemmel tölt el. Nem csak lelked a valód is marcangolja.
Már kételkedsz erődben, a benned rejlő őserőben, mit valaki arra teremtett, hogy örökké védjen!
A burokba zárt éned kiállt a szabadulásért, az örök valóságért.
Az öröklét reménye szerte foszlott, földi léted véges, de hiszed,
hogy különb vagy és képes a lehetetlenre…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése