… Nehéz Rá gondolni, mégis
öröm emlékezni apámra. 1992. november 21-én ment el. Űrt hagyva maga mögött,
örök szeretetben. Kis oltáromon érte égnek a gyertyák. Múlik az idő, de a
végtelen szeretet soha. Köszönni nem tudok semmit, nem is akarok. Amíg élt,
megköszöntük az életét, adósa soha nem voltunk! Már csupán örök mosolyára
emlékezünk, mert kevés apa érdemli meg sorsát, ha volt is sorsa, az mindig
rólunk szólt. Öt gyermek szíve dobban érte, öt éhes száj, várta haza nap mint
nap, a bánya mélyéből, imánk Őérte szóltak és egyszer mégis elment. Reményt
adott, fényt a reménytelenségben és mindig elég erőt a túléléshez…
https://www.youtube.com/watch?v=vS0Mkit8V4w
Végtelen a fájdalmam, de tudom azzá lettünk, akiket képzeltél, igaz, hű, emberek…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése