Újabb hét vége, csend és nyugalom. Csodálatos reggel.
Véltem hallani szusszanását, de csak a képzelet játszott velem. Kockakövön halottam üveggolyó koppanását, székek tologatását, a Kormi cica, hívogató, nyávogását.
A fény beszűrődött ablakomon, számoltam az autókat, a szomszéd kapujának ki-be nyitását, és a lelkem dübörgő hangját!
A kertemben ezernyi virág, méhek, darazsak, vidám táncot járnak, a körte, a füge, a szeder, a paradicsom, ezerrel érik. A japán tök, cukkini, patisszon szemet gyönyörködtető. Boldogan kínálom, a lelkem békét lel.
Unokáim gyönyörű szemei, hangjuk bársonyos rezgése éltet, mosolyuk mindig könnyet csal szemembe, nem igazság, hogy csak én élvezhetem!
Álmomban valaki megszólított, azt mondta, „A képzelet szülöttei vagyunk, hagyd szárnyalni a képzeleted. Már nem olyan csapongó, mint régen, de létezik, ha elfojtod a végzeted lesz…”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése