Ahogy unokám látta...

Tegnap elmentünk papával a cuki unokahúgomat meglátogatni. 

Korán kelés, vonat, Metró, HÉV, hatalmas élmény volt. A metrón alig tudtam a mozgólépcsőre „felugrani”.

Sokat játszottunk, még nem tudja a nevemet kimondani, de nyújtotta kis kezét, gyere. 

Kézen fogva sétáltunk, a papa, Anna és én. A parkban futottunk sokat, megmutatta a nagy római kori sziklákat. A kezemet fogva mentünk a „meredek” füves oldalakon.

Persze nekem kellett vigyázni, ne hogy lezúgjon.

Amikor elfáradt a papa ölébe kívánkozott, de mindig eltereltük a figyelmét, menjünk tovább. A szeme ragyogott, mosolya csodálatos volt.

Ebéd után a papa „huncut” módon elaltatta. Addig én a Petivel voltam. Igaz távmunkában dolgozott, de megmutatta, hogyan lehet a számítógépen házat, kertet tervezni. Nagyon élveztem.

Ébredés után, hozta a szandimat, és mutatta, megyünk fagyizni. A papa mindenre kapható.

A liftet Ő hívta, mikor elindult, mosolygott és vigyorogva „rogyasztott”, a papa mutatta neki, de nagyon tetszett.

Hatalmas fagyi adagot kaptunk, a papa gondoskodott „előkéről”, így is nyakig fagyis lett.

Megmutatta a bölcsijét, ahol játszottak. Be akart menni, lakat volt a kapun, így tovább kellett menni a kedvenc játszótere felé. Futottunk és minden csatorna fedelet meg kellett ugrani. Szegény papa alig tudott követni bennünket.

A játszótéren csúzdáztunk, hintáztattuk, papa elől én hátul löktem a hintát. És Ő csak mosolygott.  Alig győztem futni utána, mindent meg akart mutatni.

Hazafelé, meg kellet mászni minden beton kockát, ugráltunk a vas tetőkön. A bölcsi ajtaja nyitva volt, be akart menni, alig tudtam megakadályozni.

Vittem Neki ajándékot, a „Mancs őrjárat” dobozban, tudom a kedvence, úgy hívja „dom-dom”. Sokat játszottunk, LEGO várat építettünk. 

A Kinga csak mosolygott, és boldog volt, hogy így látott bennünket.

Aztán el kellet jönni. Többször is puszit adott, de én nem vagyok puszilkodós. Sietni kellett, és mondtam a papának nem tudtam Annától elköszönni. Szerettem volna megsimogatni.

HÉV, metró, vonat, irány hazafelé.

A „szenyó” jólesett, mert azonnal éhes voltam, persze a papa mindenről gondoskodott. Volt „pogi”, Fanta, így elviseltem az utat, igaz öt percenként megkérdeztem, mikor érünk haza, hány megálló.

Veszprém, CORSA, és hazaértünk. Papa maradt még a „nyuszi látta szenyóból”?

Ez volt a vacsi, de jól esett.

Kiderült, hogy Anditól kaptunk almás pitét. Szemérmesen a négyből hármat „becsemőltem”, de egyet a papának is hagytam.

Aztán felhívtuk a Petit. Közöltem, szerencsésen megérkeztünk. Kérdezte, hogy érezted magad, mondtam „jól”.

A papa megjegyezte, hogy ez kevés...

De papa én ilyen vagyok…