Képzelt riport egy találkozásról…

 … Aztán eljött a pillanat. Anna félve bújt anyja ölelő karjába, ragyogott szeme, megérkezett, Imi papa itt van, nekem. Meg apa is, aki elhozta a papát.

Zsepi önfeledten ugrándozott, hiszen Ő is várt, csak nem beszéltünk róla. Már a liftből kiszállva hallottuk ugatását, szeme könnyes volt és boldog. Láttál már kutyát könnyezni, vicsorítva rád ugrálni.  Alatta pisi folt, mert a boldogsága nehezen leplezhető. Aztán nyugi, mert minden más fontosabb… Csak néha nyalogathatta gazdija kezét, puszit adva arcára, mert Ő emlékezett, Imi papa a második gazdája.

A szeretet fénye ragyogott be mindent. Ez volt az az érzés, amit nem lehet leírni, csak érezni.

A táskám izgi volt, vajon mit rejt. Nem volt édesség, na csak egy kicsi, de voltak könyvek, egy kis óra, egy fényképezőgép, egy kis szeretet a papától.

Aztán a fellelhető bizonytalanság. Mennyi játék, amit most kell látni, játszani egyszerre mindent, amit az idő nem engedett…