Gyermekkorom egyik félelem központja a temető volt, csend nyugalom és siralom.
Mégis gyermekként másként éltem meg. Tele virágokkal titokzatos bokrokkal, fákkal. A bokrokban madárfészkek, mindenszentek után leégett gyertyák, szatyor számra gyűjtöttük. A vadgesztények bódító illata a „barkóca” fa gyümölcse, az avart túró apró lábainkkal. Ledécia tüske a nyilaink számára, és bosszúság anyáink féltő gondosságára.
Nem kellett sokáig várnom, asszonyok jöttek, hogy vezessem át őket a temetőn, mert így az utat lerövidítve hamarabb érnek az Imre major csirke neveldéjébe éjszakai műszakba. Nem mutathattam, hogy félek, meg a bizalom, hogy engem választottak. Nappal a Szentmihály lován lovagoltunk, de nem tudtam van – e hulla a ravatalozóban. Ketten markolták karom, lélegzetem szapora volt, lépteim inkább futásra, mint gyaloglásra emlékeztettek. Nem szóltak, csak szorítottak. A hullaház előtt a szívem úgy zakatolt, hogy majd kiugrott. Ha most hangot hallanék észt vesztve rohannék.
Minden sírt ismertünk, nappal
nem féltünk. Az ismeretlen katona sírjánál sokszor időztünk. A temető szélén az
árokparton hantolták el. Kiléte, neve, kora vallása, ismeretlen volt, számunkra
egy fiatal katona, aki menekülés közben halt meg, a szüleik sem tudhatják, hogy
itt pihen. Egyik barátom emlékéből: "lehet,
hogy sokaknak furcsának tűnik, de számunkra tényleg játszótér volt a
temető. Pedig akkoriban a gyerekek ugyanúgy elmentek a temetésekre mint a
felnőttek. Így már elég korán megtanultuk, hogy az elmúlás ugyanolyan
természetes dolog, mint a születés. Sokat játszottunk katonásdit a sírok
között és mindenszentekkor az egész gyerek csapat a katona sírjánál
nézte a gyertyák halványodó pislákoló lángját".
Aztán öregek meséltek legendákat, félelmet keltve bennünk.
Volt mikor a ravatalozón fekvő ember hazatért, ablakon kopogtatott, halálra rémisztve a túlélőket. Nos, ha az ablakon hangot hallottunk, halálra váltunk.
Volt mikor az iskola igazgatónk este későn gyalog jött hazafelé kissé kapatosan Szentbékkálláról a bálból ( még fiatal ember volt). A temető kapuhoz érve viccesen beszólt a temetőbe elhunyt barátjának hogy: „gyere haza Jancsi”. Egészen véletlenül a bástya mögött ott volt egy János nevű ember, aki a temetőn keresztül igyekezett hazafelé Sanyarúba. Vissza szólt, hogy mindjárt megyek. Erre Igazgató bácsink úgy megijedt, hogy hazáig szaladt. Másnap elterjedt a híre a dolognak és fény derült a félreértésre is.
Volt ismerősöm, akinek hiányzott egy ujja, akkor veszítette el, amikor egy koporsót a sírba eresztettek.
Volt mikor köszörűs cigányok jöttek a falunkba. A „temetőnket” védve gyerekek számon kértük jelenlétük. Válaszként bugylibicskát fogtak ránk és mi menekültünk.
Volt mikor „szeretett” papunkat küldtük a menekülés útjára, mert háborítani merte a mi világunk. Csúzli sorozattal küldtük haza, a szentbékállai menedékébe. Aztán kaptunk a misén… Megvert, mert vélte felfedezni egyik támadóját. Bár tagadtam, de boldogan vállaltam igazságtalan megnyilvánulása megtorlását. Huncut irányító voltam, olyan „Sobri Jóska”. Szegény anyámék, ha tudták volna ki és mi lakozott szerény törékeny, szerető lényemben.
Az objektív igazságot elfogadtam, de mindig harcoltam az igazságtalanság ellen. Ma már nehéz megfogalmazni, de láttam „kulákokat”, láttam szegénységben, mégis boldogságban élő embereket. Mi is ilyenek voltunk. A példa örök érvényű, megtanultam haragudni, gyűlölni és szeretni önzetlenül.
Volt mikor huncut társaim felgyújtották a hullaházat. Csak a madárfészkeket akarták likvidálni, de égett minden. Apám is részt vett az oltásban. Pattogtak a tüzes cserepek, a Szentmihály lovát sikerült kimenteni.
Aztán felnőttként nekem kellet apámat azonosítani a hullaházban. Rám törtek a fiatalkori emlékek, némán sírtam, de végeztem feladatom, búcsúztam Tőle és mindentől.
Azóta keskeny mosollyal szám szögletében járom a temetőt a csend és nyugalom a kegyelet helyét.
Azon tűnődöm, ha mindezt elmesélném unokáimnak, vajon hinnének-e nekem, vajon hogyan befolyásolná értékítéletüket, vagy tartsam magamban örök emlékként, a temető olyan rossz, vagy lehet játszótér…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése