Fogadj el engem, ahogy vagyok!

 

…Mióta anya elment nem szedek gyógyszereket, egészen jól bírom és nem érzem hiányát. 

( gondolom a háziorvosom nem egészen így gondolja, mióta anya lábujjára kötötte "névjegyét" nem kívánom látni, buta vakság a kötelességét teljesítette)  

A magányosság jobban fáj, de még nem találtam gyógyszert a ládikámban.

Szinte minden nap sétálok, ha kimarad, már hiányzik. Hetente egyszer elmegyek bevásárolni és egy szál gerberát viszek anyának. Életében nem kapott ennyi gerberát, kedvenc virágát, de az én életem is kevés, amennyit megérdemel.

Egy véletlen folytán ezt találtam. Diákja így nyilatkozott: „egy tanárnő, akiről beszélni akarok, pont a ti házatok ( Bem u.1.), mutatta a kolléganőjének, hogy itt lakott a kedvenc tanító nénim! Úgy hívták, Szólás Margit.  2-os voltam, amikor Gitta néni tanított, és egyszer meg is vendégelt, szörppel és miegymással, akkoriban ez nem volt divat, - mondta a tanárnő! Olyan jó volt ezt hallani, hiszen Gitta nem sokáig tanított és mégis milyen szép emlékeket hagyott hátra! Azt is mondta, hogy igazi pedagógus volt! Szerintem nem is tudják, hogy most az unokája is odajár.”

Ma már unokám is tudhatja, hogy létezik egy tanár néni, aki gyermekként a mamát szerette.

Az alkohol is hiányzik, január eleje óta nem iszom, nem tartok itthon se sört, se bort semmit, amitől kísértésbe esnék. Kivéve a csokit, soha nem szerettem, de most megeszem, amíg van.

Sajnos a cigit még nem tudtam csökkenteni, de már megfogalmazódott az agyamban, hogy abba hagyom. Egyszerre nem mertem meglépni. Állandó éhségérzetem volt, újra élveztem a kaja ízét. Eredményeként már 85 kg-ot elértem.

Minden este olvasok elalvás előtt, megszűntek a „gonosz” álmok.

Viszont már ritkán érzek késztetést az írásra. Ha írtam sírtam, ha sírtam ittam, ha ittam újra sírtam és írtam. Furcsa körforgás volt, mint egy láncolat. Kivettem egy láncszemet, sok-sok problémám megszűnt. Már a súlyom is stagnál, 80-81 kg.  

Néha úgy érzem, jó oldala is volt-van az elzártságnak, félelem a fertőzéstől. Nem kellett emberekkel találkoznom, nem kellett otthonomat sem elhagyni. Bár a gyerekek unokák nagyon hiányoznak. Néha mégis jó lenne emberekkel beszélgetni, de csak akkor, és akikkel, ha én akarom.

A múltkor egyik barátom felhívott, sokáig beszélgettünk, hálás voltam és jól esett. A barátok úgy érzem taszítanak, haragszom és rájövök, hogy csak magamra haragudhatok, aztán elengedem az érzést, már nincs harag, csak megértés. Ha meg felhívnak jó.

Évtizedek óta nem jártam fodrásznál. Anya mindig elintézte, vagy a gyerekek, vagy a szomszéd. Bizalmatlanul méregettem a hölgyet, aki megbirkózik ritka szép, őszülő szőke hajmaradványaimmal. Nem beszélgettünk, csak, ha kérdezett. Az eredmény tetszett, elégedett voltam, igen én voltam a tükörben, ahogy Ő is elképzelt. Újra szerettem magam. 

Fura életérzés, de úgy gondolom nekem kell a sötétből kilépnem, lassan türelmesen, hogy szemem újra megszokja a fényt. Szembe kell néznem és együtt menetelni a való világgal…

Próbálok megszabadulni félelmeimtől, lelkiismeret furdalásaimtól, a múlt rabságától.

Kérlek ne ítélj, fogadj el engem, ahogy vagyok! Én is ezt próbálom, bár azt mondják ne próbáld, csináld! …