Várakozás, egy találkozás előnapján…

 ...Közel egy éve, hogy nem láthattam leánygyermek unokám. Nem simogathattam arany fürtjeit, nem érezhettem leheletét, gyengéd ölelését. Irigykedve néztem, ahogy anya ölelte, könnyeit visszafojtva bújt kicsi törékeny testébe.

Aztán anya elment, emlékében talán megmaradt a Gitta mama, és aki él az Imi papa. Sokszor láthattam gyönyörű arcát, hangját amint, már érthetetlen szavai érthetővé váltak. Visszacseng fülemben,” gyeje papa, vájlak, nekem! „ Fiam naponta próbálta elmagyarázni, jön a papa és hiába volt a kérdés, mikor? Az idő számára a most volt! Hiába rajzolták az időt, pipálták a napokat, a most nem változott.

Este hajat mosott illatos fürdőt vett, mert jön a papa.

Eljött a nap, a papa is friss, és várja a pillanatot. Ajándékok a táskámban, meglepi, maszk, az álarc mögött én vagyok. Az én illatom a borostás arcom a ritka szép hajammal…

Ronda ködös az idő, a fiam talán már úton. A fellegek közt ragyogás, az élet tündöklő fénye, szívemben a várakozás a beteljesülés érzése és távol a kisunokám apró dobbanó szíve, a papa jön, nekem! …

A gyermeki szeretet olyan, mint a levegő, ha megszűnik, nincs további lét…