Kertem kinőtte a sok semmirekellő buja növényzetet. Szép, de haszontalan. A szívem szakad meg, ha egy fát, növényt halálra ítélek. De helyére újat ültetek.
Eper, málna, szeder, meggy, szilva, alma-körtefa és hét fügefa. Csodálatosak, engem szolgálnak. A szőlő tőkéim és a datolya szilva jövőre fordulnak termőre. A szibériai mézbogyó, a fekete áfonya, ha csak néhány szemet is de nekem, unokáimnak terem. A ribizli, fehér, fekete, piros a kertem díszei. A kivi bokrom makacsul várat magára, de türelmes vagyok, és jutalmazom friss csapadék vízzel.
A paradicsom termőre fordult, naponta néhány szem, de tudom sok-sok lesz, lesz paradicsom ivólé, paradicsomsűrítmény. A paprika töveim sokáig vegetáltak, de vége a kánikulának, lesz lecsóm télire. Szeder szörp, ahogy a papa készíti, és pálinka, mert a papánál semmi sem megy veszendőbe.
Van kerti tavam, olyan semmire kellő, mégis tele tavirózsákkal, ficánkoló halakkal, apró élőlényekkel, mert szeretem. Partján mocsári hibiszkusz, nád, sás, ki tudja milyen méteres virágokkal, boróka, már égig ér, de csodás alkatával a kertem dísze.
Kell ennél szebb azt hiszem nem, életem és szeretetem részei…
És akkor mi az mit birtokolhatok, talán semmi, mert minden adatik, tőlem függetlenül, csak felügyeleti jogom van, nekem, valakitől és élhetek a szeretet jogával...
Egy dolog maradt a saját fájdalmam, azzal talán csak én rendelkezem, akaratomon kívül birtokolom, de már nem akarom, elengedném, de valami vissza tart...
Kérlek engedd, hogy újra szeressek, éljem életem, nem úgy mint rég, csak picit, ahogy én mindig akartam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése