"Este van, este van: kiki nyugalomba! Feketén bólingat az eperfa lombja, Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak, Nagyot koppan akkor, azután elhallgat..."

Hajnalodott, és feljött a tűző nap, egy új nap.  Hova lettetek koppanó bogarak.

Felmostam a fürdőszobában is, tudod olyan frissítő, nagyon meleg van. Ahogy száradt felfedeztem saját lábnyomomat, kerestem tiéd is, de nem leltem. Aztán felnéztem az égre, apró bárányfelhők közt megláttam… Igen élsz, csak más dimenzióban.

Ma sárga rózsádat vittem sírodra. Megillatoztam, isteni volt. A hatalmas fenyők hullatják ugyan levelüket, Te mégis árnyékban pihensz.

Tudod, sokszor azt hiszem ez az én zavarodott illúzióm. Legyen bárhogy, amíg hiszek benne, boldog vagyok…