Nosztalgia, anyák napja örömére...

 

... Mikor megszületett első unokánk, anya imádta simogatni vaskos kis combjait, apró lábujjait, gömbölyű popsiját. Amikor már feledni vélte saját gyermekei illatát, valami más költözött szívébe, a szeretet ugyanaz.

Olyan kötelék, ami a papát is kizárta kis intim szférájából, mindig a mama kellett, persze játszani nagyot a papával lehetett. Aztán valami megszakadt, hiányzott az ölelés, hiányzott a jó éjt puszi, hiányzott egy hang, a mese hangja. Jött az elfogadás, már a csillagok közül figyeled álmom, ébrenlétem. Erik „varrója” csak a mama lehetett. Ha valami elszakadt, kilyukadt, ovis társak ruháját is hozta, mert a mama mindent megold. Aztán mindez csak álom lett, mama a látómezőben, papa a sufniban háttér harcosként. Mert a tű a főzőkanál a mama, a kalapács a papa kezében volt elképzelhető. 

Az ajtófélfa, a mai napig nem került újra festésre, őrzi a múltat a lassan növekedő centiket súlyokat. Gyermekkorunkban anya pongyolája gombjai jelentették a növekedés mércéjét. Ma a filctoll, látod már mekkora vagyok. Igen a mama mindig látja, óvó tekintete mindenütt ott van, ha elesel, ha felkelsz sírásod, fájdalmad érzi és segít elfeledni.

 

 

 

 

 

 

 

 

Megszületett Anna, kis törékeny virágszál. 

A mama szíve csücske, mindig erre vágyott, ölelte, míg tehette és elengedte, szerte foszlott minden álom, fodros selymes ruhácskák, aranyszőke hajtincsek, mit fésülni a mennyország.

Apró keze elveszik Erik markában, tekintetükben a huncutság, mint az én apám szemében lehetett, mikor fokosával minden kutyát ugatásra késztetett, és édesanyám tüzes csókjától megrészegülve az egész falut a magáénak tekintette.

Papa kinek írsz, mondom a mamának, de tudod Ő már soha nem tér vissza, nagyon hiányzik, papa nekem is! Boldogság határok nélkül, emlékek határtalanul, érzelmek szívekben, mik mint lavina időnként a felszínre törnek és nyugszanak, mert van még kik a kitörést várva, léteznek és lesznek! 

 

Talán a húsvét emlékére, nem rég volt...

 

 Tavasz, húsvét, anyák napja, emlékezni és soha nem feledni jó!...