Hálás vagyok a mindennapokért, hálás, hogy élhetek, hálás, hogy szerethetek mindenek felett!
… többek vagyunk puszta kívánságnál. Húsból, vérből vagyunk. Ha létezik a szép, és létezik a szerelem, Te együtt vagy mindkettő. Vagy a természet és a való mindenség, mely számomra több mint a világ...
Mondtál nekem tündérmesét, mikor nem jött szememre álom
Most hallgat a csend e sötét éjszakában, hangod hiába várom
Csak egy szót hadd értsek, ne halljam a hűvös csöndet.
Kint villám cikázik, dörrenése messze hangzik, lelkemben így tombol a vihar
Te lehetsz csak, kire hallgat, s elcsitul a zápor, zivatar...
Méhemben lopva mozdul szerelmünk gyümölcse
A drága, ha tudná, miért jön e romlott világra.
Nem nyitná ki szemét, füle sem hallaná a tavasz zsongását
Kis ártatlan teste nem érezné e földnek terhelő súlyát.
Ne félj, van apád, meglátod, hazajön!
Hoz neked cipót a tarisznyában, mogyorót kérges markában.
Kedves hangján mesét mond, simogatva küld álomba.
Hópihe száll bársony bőrödre, csókjával törli huncutul nevetve
Térdén ülve lovagolsz, vele nevetsz, dalolsz, én édes kicsi kincsem...
Gonosz sötétség, hozd már szememre az enyhet adó álmot.
Pehely súlya nehezedjen rezgő pillámra, lelkem sóvárgó vágyára.
Napfény ébresszen, meleg sugarával,
Pillangó lebbenjen tova tarka szárnyán
Ígérem, boldog leszek, méhem magzatával…
…Sötétedéstől fél az árnyék,
Lényét elnyeli a semmiség
Lidérces álmok díszítik hullámzó haját,
Midőn megcsillan rajta a holdnak fénye,
A szellemek lenge leple tovalebben.
Nem kérdi tőle senki, miért él e világban
Némán kísér bárkit tudattalan,
Mint ahogy agyamban egy gondolat,
Ha bújok előle a sötét magányba,
Az emlékezés fényt vet, lelkem homályába…
Ó mámorító éj, leple a fénynek
Benned vagyok, s általad fénytelen.
Mozdulásod sötét, árnytalan.
Szeretlek mégis, mert nem ismersz
Szépet, nem látsz, de érzel,
S tapintásod hidegrázásként fut
Meztelen testek bársony útjain.
Belebújva minden zugba, hova
Fény is csak ritkán jutna,
S élsz, ha minden más meghalt...
Föléd hajoltam, hogy csókommal töröljem
Könnyektől áztatott arcod.
Boldogság sós kristályai voltak, tüzelő
Szomjam, s kínom enyhítői,
Mik ragyogóbbá tették, fényét soha el nem
Vesztő tündöklő szemednek,
S arcodnak azt a varázst adták,
Mit úgy hívnak: szerelem...
Ha nevető arcodra gondolok,
És látom a fáradt cseppeket,
Miként gurulnak koszos üvegen
Széltől zilált levelek susognak,
Halkan nyögdécselve, mint fázó nászutas.
Cserepekben parányi hajtás duzzad,
Magzata a termő földnek.
A cseppek nekem sírnak, a levelek
Velem beszélnek, magzatát nekem
Hajtja a drága anyaföld.
Csak Te nem szólsz hozzám,
Legjobban mégis Téged szeretlek...
Azt akarom, hogy emlékezz rám!
Akkor is, mikor Benned leomlott
Emlékeinkből épített négytornyú várad.
Porrá hullva szét, mit a képzelet tartott csak,
S a romokban kutatva megtaláld azt a szemet,
Mely a legerősebb és a legszebb volt.
Szép vagy és kegyetlen, mert léted megront
Minden szunnyadó jót, rosszra csábít.
Jó vagy és kedves, megteremted köröttem a boldogságot.
Szeretsz és szeretnéd, ha szeretnének, boldog akarsz lenni.
Nem egyszer láttam e furcsa fényt a szemedben
Mely életre vágyott, s másokért élt.
Nehezet kérek? Mondd, hogy nem!
Tudom, ami elmúlt nem térhet vissza már,
Csak emlékünkben élhet, mint kopott óramű
Elmúlt időt idézve válogat
Szít és felejt, ez a dolga már
Számára a múltunk csupán borzadály.
De az énem, a valóm létezőt lát.
Szemem előtt megjelensz álmatlan éjszakán
Olyankor jó látnom szemed színét,
Ragyogását, rajta ki nem hullatott könnyeknek,
Mosolyod, s örömöd hangos kacagását
Ez te vagy, a valóság, nekem már mégis csak álom...
Szeretném, ha valaki lágyan megsimogatná arcom
Csendesen a fülembe súgná,
- Te még mindig gyermek vagy!
Élettel játszadozó gyerek,
Ki ugyan nem fél, csak remél.
Szeretnék gyermekként szeretni
Könnyedén, az életet semminek venni
Úgy élni, hogy engem is szeretnek
Szemembe néznek, kedvesen becéznek.
Szeretnék újra kicsi lenni
Kipirult arccal fű közé bújni
Szemem lecsukni, s bűnösen várni
Itt ugyan nem lel rám, az égvilágon senki.
Szeretnék mindent szépnek látni
Fájdalmat, sebet nem érezni
Szeretném, a múltat elfeledni
Egy jobb jövőt, életet remélni...
Szunnyad a tűz, ideg megfeszül
Tombol, fúj, zizegve jajdul
Pohár csördül, könny gördül
Mámoros éj, vágy, báj, kéj.
Kereső szem, tépődő szerelem
Érintő ujjak, közelebb húznak
Ölelő karok, szeretni akarok!...
Két marokra fogtam a tegnapot
S, hogy a mát megértsem, asztalra terítettem.
Ott viháncolt minden jó,
A rossz sem bújhatott sarokba.
A pici értelem rendet parancsolt.
Megértem a szót! - örvend a fül
A szem mosolyog színtelenül
Kezem mohón utánad nyúl,
Kacsint a tegnap hanyagul...
Az élet nedve csorog végig testemben
E vér pezseg érted
E vér biztat engem,
Hogy szeresselek téged.
Az élet rád vár, egyél, igyál, aludj, a holnap azon múlik mit álmodtál...
Azóta éltem boldogan, de kicsit meghaltam, tudom van jelen és van jövő, és van ami mindezek felett áll ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése