Szenteste kimentem a Pusztába, sétálni csak úgy egyedül. Esett az eső, csillagok a felhők mögé bújtak. Csend és nyugalom mindenütt. Az utca üres volt, sehol egy ember, a kutyák is néha vakkantottak, talán aludtak, vagy jól laktak. Néhány udvarban gyászos csend és sötétség. Máshol fényárban ragyogó kerti díszek. Ablakokból kiszűrődő fény a karácsony hangulatát idézték, még a bejgli illatát is véltem érezni. A csend fülemnek zavaró volt, lelkemnek mégis zene a csendes eső koppanásaival.
Máskor is ilyen az este, vagy talán csak nekem furcsa? Nem láthattam, de elképzeltem, amint emberek egymáshoz bújnak, gyerekek játszanak ajándékaikkal. Gyertyák pislákoló fényében szunnyadt a világ.
Mikor legutóbb az éjféli misére mentünk, nem ropogott hó a lábunk alatt, akkor is esett az eső, hűvös cseppjei mégis kellemesek voltak. Fogtuk egymás kezét, mosolyogtunk, boldogok voltunk. A hívek áhítata, a kis Jézus születése, a tömjén illata átitta lelkünk. Hazaérve átöleltük álomba zuhant gyermekeink. Szanaszét dobált csomagoló papírok, játékok, álmosan kucorgó nagyszüleink, akik vigyázták a lurkók álmát. A gyertyák mind leégtek, jellegzetes illatát ma is érzem. Egy falat kacsa sült, egy korty ital, és boldogan ölelve szenderedtünk álomba tele-tele szeretettel.
Mikor gyermekeim megkérdik, milyen volt a karácsony régen, nehéz válaszolni, pont olyan, amilyennek megéltétek.
Csak 7000 lépés volt, most karácsony este ennyire futotta. Hazaértem az üres lakásba. Kellemes meleg, emlékek lengték körül a szerény karácsonyfám. Szememben könnycsepp, lelkemben elégedettség, ezt is megéltem, kicsit másként, kevésbé boldogan.
Lehetsz egyedül, lehetsz szomorú, a karácsony a szívedben újra éled, az élményt neked kell átadni gyermekeidnek, unokáidnak és hinni fognak a szépségben, szeretetben, az ünnep örömében...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése